
Anghel Iordãnescu tíz év után visszatér Románia labdarúgó-válogatottjának kispadjára. Õt jelölte ugyanis Rãzvan Burleanu, a román sportági szervezet elnöke a Victor Pițurcã távozásával megüresedett szövetségi kapitányi tisztségre.
2014. október 26., 19:552014. október 26., 19:55
Az FRF 64 éves technikai igazgatója mellett Viorel Moldovan (az utánpótlás-válogatott kapitánya), Daniel Isãilã (a Giurgiui Astra volt edzõje) és Ionuț Badea (a Galaci Oțelul volt edzõje) segédedzõvé való kinevezésérõl szavaz hétfőn az FRF végrehajtó bizottsága, a külföldi csapatoknál légióskodó futballistáknak azonban már a hétvégén kiküldték a meghívókat a november 14-ei, északírek elleni Európa-bajnoki selejtezõmérkõzésre és az azt követõ, november 18-ei, Dánia elleni barátságos összecsapásra.
Azok után, hogy az ukrán Sahtar Donyeck edzõjével, Mircea Lucescuval folytatott tárgyalások nem jártak sikerrel, Iordãnescu felkérése gyakorlatilag „borítékolható” volt. A tavaly óta FRF-alkalmazásban álló szakember még 1985-ben Jenei Imre segédjeként kezdte az edzõi szakmát a Steauánál. 1989-ben már vezetõedzõje volt a bukaresti „katonacsapatnak”, hogy utána egy kis ciprusi kitérõ után ismét a fõvárosiaknál folytassa pályafutását.
A válogatott élére elõször 1993-ban nevezték ki, mely idõszakban irányítása alatt Románia kiharcolt egy Eb- (1996) és két vb-szereplést (1994 és 1998). Ezt követõen megfordult a görög nemzeti tizenegynél és szaúdi klubcsapatnál, de 2002-ben újra visszatért a román válogatotthoz, ahonnan 2004-ben távozott, épp ahhoz az al-Ittihadhoz, amely arab klubbal Pițurcã alig több mint egy hete kötött szerzõdést.
Bár Iordãnescu szövetségi kapitányként való elsõ hivatalos nyilatkozatára hétfő délutánig még várni kell, az már most úgy tûnik, hogy némi változást tervez a keretben. A meghívott „légiósok” listáján ugyanis szerepel például az ukrán élvonalban érdekelt Voljin Luck középpályása, a nagykárolyi születésû Eric Bicfalvi, valamint a margittai George Pușcaș neve is. Utóbbi eddig kiváló szezont tudhat maga mögött az olasz Internazionale ificsapatában: az elmúlt öt meccsen 13 gólt szerzett.
A Nagyszalontai Li-bertynél nevelkedõ, ám a milánóiak által leszerzõdtetett 19 éves Bihar megyei csatár mostanáig csak az utánpótlás-válogatottban szerepelt, de bevallása szerint számított rá, hogy a „nagyoknál” is szükség lesz rá. Sajtónyilatkozatában rámutatott arra is, hogy Magyarország is szerette volna a nemzeti tizenegyébe csábítani – akárcsak korábban Bicfalvit –, most viszont már a román csapatban akar bizonyítani.
Románia válogatottja, mint ismert, Dárdai Pál magyar nemzeti tizenegyével egyetemben az F csoportban érdekelt a 2016-os kontinentális torna kvalifikációs sorozatában. A görögországi 1-0-s gyõzelmet, a magyarok elleni bukaresti 1-1-es döntetlent és a finnországi 2-0-s gyõzelmet követõen, három forduló után hét ponttal a második helyen áll az eddig százszázalékos Észak-Írország mögött, illetve Finnország (4 pont), Magyarország (4), Görögország (1) és a Feröer szigetek (0) elõtt.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.
Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
szóljon hozzá!