Hirdetés

Amputálták Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát

További hegymászó-pályafutásának érdekében amputálták a lavinabalesetet szenvedett Erőss Zsolt jobb lábát térdtől lefelé. Az alpinista a tervek szerint egy-két hét múlva elkezdheti a járógyakorlatokat.

MTI

2010. január 11., 10:552010. január 11., 10:55

A budapesti Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának közleménye szerint Erőss Zsolt egy konzílium során „az összes lehetséges előnyt és hátrányt megbeszélve” a térdmozgás megtartásával járó, igen korai komplex rehabilitációt lehetővé tévő amputációt választotta, amit szombaton elvégeztek rajta. Sárváry András, a központ professzora emlékeztetett arra, Erőss Zsolt lavinabalesete során többszörös súlyos sérülést szenvedett. Az elsődleges ellátás a poprádi kórházban történt, ahol lágyrészsérüléseit megvarrták, alsó végtagjait pedig gipszsínben rögzítették.

Állapotának stabilizálása után Magyarországra szállították, és a Péterfy kórház baleseti központjában kedden mindkét alsó végtagi törését megoperálták. A szakmai igazgató tájékoztatása szerint Erőss Zsolt bal oldali bokatörése várhatóan szövődménymentesen gyógyul. A jobb oldali nyílt, darabos, alsó harmadi lábszártörését – melyhez súlyos keringészavarral járó lágyrészsérülés is társult – szintén stabilizálták. A műtét során kiderült, hogy a sérülés súlyossága miatt – a tervezett további műtétsorozat ellenére – jól mozgó és terhelhető végtag nem garantálható, és az esetleges szövődmények miatt (fertőzés, csontgyógyulási zavarok) nem volt kizárható egy késői amputáció lehetősége sem.

Ezt végül szombaton elvégezték. Jelenleg Erőss Zsolt állapota kielégítő, és a tervek szerint bal lábával járógipszben, jobb oldalon pedig ideiglenes protézissel a járásgyakorlatokat egy-két hét múlva elkezdheti. Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője – aki Sárváry András közleményét továbbította – kifejtette: Erőss Zsoltot lelkileg sem kell félteni. Hangsúlyozta: ez a döntés Erőss Zsolt további hegymászó-pályafutásának érdekében is történt. „Jó esély van arra, hogy a 2010-es őszi mászószezonban újabb nyolcezressel gazdagítsa a magyar hegymászást” – mondta.

Január első napjaiban jelentették, hogy baleset ért három magyar hegymászót a szlovákiai Magas-Tátrában. Hajdu Péter, a balesetet szenvedett három magyar hegymászó egyike a tatabányai kórházban azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől. Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül, míg Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai voltak.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés