Hirdetés

Ambros Martín Győrből fél lábbal a román válogatotthoz igazolt

A Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Ambros Martín lesz szerdától a román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya; a tréner egyszerre látja el a két feladatot.

Krónika

2016. október 05., 11:502016. október 05., 11:50

2016. október 05., 12:122016. október 05., 12:12

A győri klub keddi sajtóközleménye szerint az ETO KC elnöksége megvizsgálta a tréner szerződését – amelyet az előző elnök kötött –, és megállapította, hogy nincs lehetősége Martín romániai szerepvállalását megvétózni.

Az MTI emlékeztet, hogy Ambros Martín az idei év elején Elek Gáborral közösen rövid ideig vezette a magyar női válogatottat is, de nyáron nem őt választották a nemzeti csapat élére. A spanyol szakvezető szeretné magát állandó szövetségi kapitányként is kipróbálni, ezért fogadta el a román szövetség ajánlatát. Martín – akit 2013-ban és 2014-ben a világ legjobb edzőjének választottak, és kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját – a romániai feladatai mellett továbbra is betölti a Győri ETO vezetőedzői posztját. A győriek az előző idényben a bajnokságban és a Magyar Kupában arany-, a Bajnokok Ligájában ezüstérmesek lettek.

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) közleménye szerint Martín (teljes nevén Ambrosio José Martín Cedres) 2020-ig szóló szerződést írt alá a román szakszövetséggel, és ő felel a női kézilabda stratégiájának kidolgozásáért is. „Ambros Martín kinevezése fontos lépés a román kézilabdasport számára. Meggyőződésünk, hogy akkor leszünk eredményesek, ha a világ legjobb edzőivel dolgozunk: a nőknél Ambros Martínnal, a férfiaknál Xavi Pasquallal\" – idézte a közlemény Alexandru Dedut, a szakszövetség elnökét. Martín munkáját a válogatottnál Costică Buceschi másodedző és Jaume Fort Mauri kapusedző segíti.

A román válogatottat Martin előtt a svéd Tomas Ryde irányította, a csapat a dániai világbajnokságon bronzérmet szerzett, a riói olimpián a kilencedik helyen végzett. Érdekes, hogy a magyar női kézilabda-válogatott élére pedig a román fővárosból érkezett szövetségi kapitány a dán Kim Rasmussen személyében, aki az idén májusban Budapesten Bajnokok Ligáját nyert Bukaresti CSM vezetőedzői posztját adta fel a magyarországi megbízatás kedvéért. A korábban a lengyel női válogatottat irányító 43 éves szakember megbízatása július 1-től négy évre szól. Különben a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége korábban kikötötte, hogy a mindenkori kapitánynak életvitelszerűen kell Magyarországon tartózkodnia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés