A jelenlegi forma alapján kiegyensúlyozott küzdelmet és egyenlő erők összecsapását ígéri a labdarúgó-Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerda esti találkozója, amelyen a Real Madrid a Borussia Dortmund vendégeként lép pályára (Digi Sport 1, Dolce Sport 1, Digi Sport Hu, 21.45).
2013. április 24., 14:462013. április 24., 14:46
A német csapat a bajnoki címvédésről már hetekkel ezelőtt lecsúszott, második helye – és ezzel a következő szezonbeli BL-szereplése – ugyanakkor nincs veszélyben. A spanyol gárda hasonló cipőben jár, mert bár matematikai esélye még van a Primera Divisiónban élen álló, ősi rivális Barcelona utolérésére, a 13 pontos különbség behozhatatlannak tűnik a hátralévő hat fordulóban.
Götze nyáron a Bayernhez igazol
A Borussia Dortmund után a következő idénytől a friss Bundesliga-bajnok Bayern Münchennél folytatja pályafutását Mario Götze, a német válogatott támadó középpályása. A Dortmund szerdán közleményben számolt be a megállapodásról, a játékos pedig már alá is írta 2016-ig szóló szerződését új klubjánál, amely 37 millió eurót fizetett a Borussiának. Götze évi fizetése az eddigi ötmillió helyett hétmillió euró lesz. A 20 esztendős Götzét – aki a Dortmunddal 2011-ben és 2012-ben is német bajnok lett – az egyik legígéretesebb futballistaként tartják számon, és a Bayernen kívül más európai élcsapatok is csábították.
Ennek megfelelően mindkét együttesnek az idei BL-szereplés és a döntőbe jutás, illetve a sorozat megnyerése az elsődleges célja. A Real kerete valamivel erősebbnek tűnik, a mostani forma alapján azonban valószínűsíthető, hogy a Borussia fel tud nőni riválisához és méltó ellenfele lesz a José Mourinho vezette spanyol sztárcsapatnak. A Dortmund legutóbb tíz éve kapott ki a Real Madridtól (1-2 idegenben a BL-nyolcaddöntőben). A mostani BL-kiírásban egy csoportban küzdött a két együttes, és a hazai pályán elért győzelem (2-1) után Madridban döntetlent (2-2) játszott Jürgen Klopp legénysége a királyi gárda ellen. Ennek tudatában joggal jelentette ki Hans-Joachim Watzke, a BVB elnöke: tisztelik a Realt, de csöppet sem félnek tőle.
A Borussia hazai pályán meggyőző mérleggel rendelkezik: a jelenlegi BL-szezonban mind az öt hazai meccsét megnyerte, tíz szerzett gól mellett csupán hármat kapott. A Madrid Mourinho irányítása alatt 17 BL-találkozót játszott eddig idegenben, s csak hármat veszített el, ezek közül kettőt éppen Németországban. A Dortmund története során harmadszor szerepel a BL elődöntőjében, a korábbi két fellépése közül egy alkalommal sikerült eljutnia a döntőig, s akkor, az 1996/97-es kiírásban meg is nyerte a sorozatot. A Real jóval tapasztaltabb a végjátékokat tekintve, ez lesz a – rekordot jelentő – 24. elődöntős fellépése a korábban 9 alkalommal BL-, illetve BEK-győztes spanyol gárdának.
A vezetőedzők szempontjából egyértelműen Mourinho felé billen a mérleg nyelve a tapasztalatot tekintve: a portugál sztártréner pályafutása során hat elődöntős párharcot vívott meg a BL-ben, s amikor bejutott a fináléba aktuális csapatával, akkor el is hódította a trófeát. Klopp először vezetheti együttesét a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!