
A Steaua nem volt sokkal jobb, de a Gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapata mélyen saját képességei alatt játszott, amikor 4-2-re kikapott Csíkkarcfalván a rájátszásba jutás szempontjából döntőnek számító csütörtök esti bajnoki meccsen.
2016. március 13., 17:122016. március 13., 17:12
Az alapszakasz záróakkordjaként ugyan pénteken már 6-2-re legyőzték a bukaresti „bakákat\", de ettől függetlenül a negyedik helyen végző fővárosiak játszhatnak az elődöntőben, míg az elmúlt szezonban bronzérmes Progym mindössze az ötödik helye megőrzéséért harcolhat az összetettben pont nélkül záró Sportul Studențesc ellen.
Nem véletlen tehát, hogy a Progym vezetősége szombaton már meg is vált három légiósától – Roman Kosztromintól, Lenar Khalimovtól és Oleg Blagojtól –, de amint azt Sándor Székely Ottó klubmenedzser elmondta: Vitalij Kiricsenkóval hosszabbítani szeretnének, Nyerges Lajossal a közeljövőben tárgyalnak a folytatásról, Vaclav Novakot pedig még egy évre érvényes szerződés köti a csapathoz. Lubomir Hurtaj edzővel mindenképpen hosszú távra terveznek. A Sportul elleni összecsapások időpontjai még nem véglegesedtek, de várhatóan e hónap során lejátsszák az egyik fél második győzelméig tartó párharcot.
Hétfőtől viszont már komoly tétre megy a játék, hiszen az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntőben az alapszakaszgyőztes Csíkszeredai Sportklub a Steauát fogadja az első két összecsapáson, míg a tabellán harmadik helyen végző Brassói Corona a második helyezett, címvédő Galaci Dunărea otthonában kezdi a párharcot. A találkozók hétfőn is és kedden is 18.30-kor kezdődnek.
A harmadik meccsekre sem kell majd sokat várni, hiszen azok csütörtökre vannak kiírva a Steaua és a Brassó otthonában, ám a bukarestiek még nem közölték, hogy melyik pályán lesznek majd házigazdák. Bukaresti jégpálya hiányában a fővárosiak eddig Karcfalván játszottak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!