
A Târgu Jiu-i Pandurii és a Viitorul 1-1-es döntetlenjével folytatódott hétvégén az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszása, ez az eredmény pedig kétség kívül annak a listavezető Giurgiui Astrának kedvez, amely vasárnap este vendégeskedik a Steaua otthonában.
2016. március 13., 17:052016. március 13., 17:05
A második forduló hétfőn Marosvásárhelyi ASA–Dinamo összecsapással zárul (20.30), olyan körülmények között, hogy a bukaresti együttes csütörtök este váratlan, 3-0-s kudarccal zárta a Ligakupa elődöntőjének első találkozóját.
Annál a Chiajnai Concordiánál vendégeskedett, amely addig már öt hónapja nem tudott nyerni, most viszont nagyon magabiztos előnyre tett szert, és már a fináléról álmodozik. Ionel Dănciulescu, a Dinamo sportigazgatója balesetnek nevezte a történteket, meglátása szerint alábecsülték Adrian Falub alsóházi gárdáját. „Gyengén játszottunk, de remélem, a sérültjeink felépülnek és hétfőn már az alapemberekkel tudunk pályára lépni\" – tette hozzá.
A Liga 1 összetettjében utolsó előtti, tehát kieső helyen álló Concordia szintén hétfőn lép pályára a vendég Craiova ellen (18.00), miután az alsóházi rájátszásban sereghajtó Ploiești-i Petrolul pénteken 2-1-re kikapott hazai pályán a listavezető Iași-tól. A Voluntari–Botoșani meccs 1-1-re végződött, a Temesvári Poli–Kolozsvári CFR találkozót vasárnap este rendezik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!