
A Románia és Magyarország által is támogatott szlovén Aleksander Ceferin lett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) új elnöke, miután az Athénban szerdán megtartott rendkívüli közgyűlésen 42-13-as szavazataránnyal legyőzte a holland Michael van Praagot.
2016. szeptember 14., 17:232016. szeptember 14., 17:23
A két jelölt országuk sportági szervezetének éléről pályázta meg a csupán két és fél évre szóló megbízatást. Az új elnök ugyanis azt a Michel Platinit váltja a szervezet élén, aki a világszövetség által kiszabott, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság által pedig négy évre csökkentett eltiltása miatt lemondásra kényszerült. A 61 éves francia, korábbi Aranylabdás labdarúgót, mint ismeretes, azért büntették, mert az ugyancsak eltiltott, korábbi FIFA-elnök Joseph Blatter 2011-ben szerződés nélkül utalt át neki 2 millió svájci frankot korábbi tanácsadói munkájáért.
Platini a szerdai athéni kongresszuson is csak külön FIFA-engedéllyel vehetett részt, ott azonban felszólalásakor ismét leszögezte: a lelkiismerete tiszta, meggyőződése, hogy a legkisebb hibát sem vétette, ezért tovább folytatja a jogi „harcot\" büntetése eltörlése érdekében. Ő volt egyébként a kontinentális szervezet történetének hatodik elnöke. Először 2007 januárjában választották meg a testületet közel 17 évig vezető svéd Lennart Johansson utódjaként. Harmadik, négy éves mandátumát azonban már nem tudta befejezni: 2015 októbere óta az UEFA-alelnök, Angel Maria Villar helyettesítette.
Angel Maria Villar csak múlt héten lépett vissza az elnökválasztástól, hogy inkább hazája sportági szövetségének élén pályázzon újabb vezetői mandátumra. Sajtóinformációk szerint viszont támogatottságának hiánya volt döntésének valódi oka, hiszen az 55 UEFA-tag többsége már korábban elkötelezte magát Ceferin vagy éppen a 68 éves Van Praag mellett. Utóbbit elsősorban Anglia szerette volna elnöknek, de szlovén kihívójának sikerült megnyernie a jelenlegi rendszerrel elégedetlen kisebb és közepes szervezetek képviselőit.
A 48 éves ügyvéd tagadta, hogy a szavazatokért cserébe kedvezményeket ajánlott volna fel, mint ahogyan azt is, hogy az olasz Gianni Infantino korábbi UEFA-főtitkár, jelenlegi FIFA-elnök lobbizott volna érte. Szerinte véget kellene vetni a „politizálásnak, az összeesküvéseknek és az önös érdekeknek\", mert „a labdarúgás van az első helyen\". Felszólalásakor leszögezte, tapasztalatlannak nevezni őt „tiszteletlenség\" mindazokkal szemben, akiknek sportvezetőként kevesebb eszközzel kell nagy dolgokat elérniük. Ceferin hozzátette, nem akar megvalósíthatatlant ígérni, de mandátuma alatt átláthatóságra és hatékony kormányzásra fog törekedni.
A magyar szövetséget (MLSZ) irányító Csányi Sándor szerint a szlovén jelölt megválasztásával új korszak nyílhat a szervezet életében. Fontosnak tartják a kisebb országok érdekképviseletének előtérbe kerülését, és egyben elvárják, hogy az új elnök a sportág szereplőinek bevonásával, a tagországok érdekeit figyelembe véve teremtsen „fenntartható egyensúlyt és egységet\".
Az UEFA 1954 óta íródó történetének első elnöke egyébként a dán Ebbe Schwartz volt, majd a svájci Gustav Wiederkehr több mint tíz évig vezette a szövetséget. 1972 és 1978-ban, nyolc hónapig megbízott magyar sportvezetője volt az UEFA-nak Barcs Sándor személyében, hogy utána az olasz Artemio Franchi és a francia Jacques Georges megválasztásával folytatódjon a hosszú regnálások sora.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!