Hirdetés

Alázat nélkül nincs siker – Erdei Zsolt a székelyföldi bokszakadémiáról

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Erdei „Madár” Zsolt mind az amatőr, mind a profi ökölvívásban a világ legjobbjai közé tartozott, olimpiai bronzérmes és két súlycsoportban is megszerezte a világbajnoki övet. Három éve hozta létre utánpótlás-nevelő klubját, a Madárfészek Akadémiát, és immár a Székelyföldön is bajnokokat szeretne nevelni.

Gergely Imre

2017. január 29., 21:022017. január 29., 21:02


– Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában tartott bemutató jellegű nyilvános edzéseket. Mit tapasztalt?

– Nagyon tetszett a résztvevők hozzáállása. Voltak köztük kezdők és olyanok is, akik már hosszabb ideje bokszolnak, és egyaránt nagy odaadással, szorgalommal végezték a munkát, próbálták lemásolni, amit mutattam. Már az első benyomásom az volt, hogy itt létezik egy ösztönös keménység az emberekben. Olyan ösztönös cselekvés jellemzi őket, amihez ha megfelelő szakmai hátteret biztosítunk, komoly eredményeket lehet elérni.

– Milyen eredményeket lehet kitűzni az ökölvívó-akadémia elindulásakor?

– Első lépésként azt, hogy minél több srácot vonzzunk ebbe a sportba. Egyszerű tény: minél több gyerek kezd el sportolni, annál nagyobb az esélye, hogy kiválik közülük valaki, aki szép sikereket érhet el. A bokszban és persze minden más sportágban is természetes, hogy létezik egy lemorzsolódás, nem mindenki érhet fel a csúcsra. Mondjuk, harminc gyermek elkezdi a bokszolást és egy marad meg közülük az utókornak, de a többi 29 is olyan nevelést kap, amely – úgy gondolom – hatással lesz a későbbi életére. Tisztességet, becsületet, alázatot tanul, de keményebben tud ellenállni majd az életben bekövetkező csapásoknak is. Tehát mindenképpen hasznos sport az ökölvívás. De ismétlem, az a mentalitás, az az öntudat, amit itt, Erdélyben tapasztaltam, komoly sikerekhez vezetheti a sportolókat, ha megkapják a megfelelő szakmai, technikai hátteret.

– Mivel járul hozzá Erdei Zsolt a székelyföldi ökölvívók fejlesztéséhez?

– Az akadémia felépítése nem az én feladatom, arra megvannak azok a személyek, akik ezt végigviszik. Az anyagi háttér megteremtéséhez fel kell kelteni az érdeklődést a projekt iránt, fontos szereplőkkel, politikusokkal kell közösen megvalósítani az elképzelést. A kapcsolatok megvannak ahhoz, hogy a szükséges támogatást megszerezzük. Az én dolgom a szakmai háttér biztosítása. Mindehhez adom én a nevemet, és ez nem kis dolog, hiszen nagyon nagy felelősséget jelent, hogy a vállalások teljesüljenek, és valóban a megfelelő szakmai háttérrel működjön az akadémia. Képzések következnek az itteni edzők számára, és mi is ingázunk majd a Székelyföld és Budapest között, hogy részt vegyünk a munkában.

– A magyarországi ökölvívás látszólag hullámvölgyben van, lassan 17 éve, hogy a legutóbbi olimpiai érem megszületett. Akkor éppen ön szerzett bronzot. Látszik már a felemelkedés?

– Valóban, most egy átmeneti hullámvölgyben vagyunk, de természetes, hogy időnként változnak a dolgok. Vannak jó bokszolóink, de valahogy a nemzetközi siker az utóbbi időben nem mutatkozott meg. De ez csak idő kérdése. Vannak ilyen rések a magyar ökölvívás történetében, amikor nem sikerült olimpiai érmeket szerezni, de nem kell kétségbeesni. Innen az út csak felfelé vezet. Úgy látom, változás következik, és fel fog lendülni a magyar boksz. Máshogy kell talán az edzőtáborokat megszervezni, tapasztalt, külföldi edzőket kellene bevonni az edzésmunkába. Nem feltétlenül úgy, hogy ők hozzánk jönnek, hanem hogy mi veszünk részt nemzetközi edzőtáborokban, ahová máshonnan is érkeznek csapatok, és ezekből a tapasztalatokból meríthetünk. Nyilván ők is elleshetnek dolgokat tőlünk, hiszen a magyar ökölvívásnak mindig is megvoltak azok a bunyósai, egyéniségei, akiktől bárki tanulhat. Az ember úgy csiszolódik, ha több nemzetközi példát lát.

– Mit üzen a sport iránt érdeklődőknek?

– Először is azt, hogy minél több gyermek menjen bokszolni. Sokaknak lehet ez kiugrási lehetőség. Annak is jó sport, aki nem ilyen karriert szeretne, mert rengeteget tanulhat. Például, hogy meg tudja védeni magát. Mindemellett a srácok önuralmat tanulnak, megtanulják beosztani az erejüket, parancsolni maguknak. Egy bokszolót egy ringben kapott pofon után nem szabad elöntse a düh, mert akkor jön a következő, még nagyobb pofon. Az önuralom az élet minden területén fontos. És egy másik lényeges szempont: itt csak az képes eredményt elérni, akiben van alázat. Aki elszáll magától, aki lebecsüli az ellenfelet, annak az ökölvívásban nincs semmi keresnivalója.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés