
Fotó: EHF
„Ezt így nem lehet folytatni” – állapította meg Nagy Kornél, Magyarország kézilabda-válogatottjának csapatkapitánya a németektől elszenvedett súlyos, 29-19 arányú kudarcot követően, és bár csodát nem ígért, reméli, hogy a lengyelországi Európa-bajnokság középdöntőjében számukra oly fontos keddi, spanyolok elleni összecsapással megtörik a sikertelenségi sorozatot.
2016. január 24., 19:032016. január 24., 19:03
Ismert ugyanis, hogy a csoportkörből két vereséget vittek magukkal, a hétvégi meccs után pedig továbbra is nulla ponttal kullognak a második középdöntős csoport végén. A vasárnap esti Németország–Oroszország és a Spanyolország–Dánia meccs előtt még a szerdai svéd ellenfelük is egy ponttal előttük állt az oroszok elleni 28-28 arányú döntetlenje révén. Márpedig a kontinensviadalon a magyaroknak elviekben a skandináv riválist és az oroszokat is meg kellene előzniük ahhoz, hogy elcsípjék az olimpiai selejtezőtornára még kiadó két hely egyikét.
Erre még a macedón, a fehérorosz és a norvég együttes is pályázik, és utóbbi minden bizonnyal el is éri a célját, hiszen szombaton 30-28-ra legyőzte a házigazdákat, és ezzel három sikeres meccs után a második az első középdöntős csoportban. Hat pontja van, akárcsak a címvédő franciáknak, akik a fehéroroszok ellen aratott 34-23-as sikerrel és a horvátok felett aratott 32-24-es győzelemmel együtt négy összecsapás során gyűjtöttek ugyanannyi pontot.
A magyarok szövetségi kapitánya, Talant Dujsebajev továbbra is magára vállalja az eddigi kudarcot és leszögezte: bár szívesen töltené ki a 2017-es világbajnokság végéig szóló szerződését, elfogadja, ha a kontinensviadal miatt leváltják. „Az Európa-bajnokság után leteszem a szerződésem a magyar szövetség elnökségének, illetve elnökének az asztalára. Ez nem azt jelenti, hogy lemondok, hanem azt, hogy amennyiben és ahogyan változtatni kívánnak, azt elfogadom” – fogalmazott.
Hozzátette azonban, hogy időt és türelmet kellene adni azoknak a fiataloknak, akik még csak most barátkoznak a válogatottsággal, mert meglátása szerint a 2020-as olimpiára biztosan kialakulna egy új magyar sikercsapat. „Látok fantáziát, látom a sikeresebb jövőt” – szögezte le. A következő két középdöntős meccstől ő is sokkal többet vár, hiszen a megfiatalított kerete a németek ellen gyakorlatilag semmit sem küzdött. Sem erőnlétileg, sem technikailag nem tudtak versenyre kelni az ellenféllel, márpedig az utazás előtt még Eb-győzelemben reménykedő válogatottnak ilyen stílusban nem marad sok esélye az ötkarikás részvételre.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!