Hirdetés

„Hosszúra” nyúlt vita: békítene a Magyar Olimpiai Bizottság

Konstruktív párbeszédet szorgalmaz a világ- és Európa-bajnok úszóklasszis Hosszú Katinka és a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) között a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hétfő este közétett hivatalos állásfoglalása, hangsúlyozva, hogy az „egymásra mutogatás és a nyilatkozatcsata helyett az eredeti probléma és a megoldás lehető leggyorsabb megtalálására összpontosítson minden érintett”. 

Hírösszefoglaló

2016. január 12., 16:162016. január 12., 16:16

A MOB leszögezte, hogy a MÚSZ-t bíráló Hosszú Katinka sajtótájékoztatóihoz nincs köze, de a testület elnöke, Borkai Zsolt a közeljövőben közös találkozót kezdeményez az úszónő és Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök között, abban bízva, hogy közvetítésével sikerül kibékíteni a feleket.

Azt viszont még nem tudni, hogy ez mikor jön létre, Kiss László szövetségi kapitány ugyanis a sportoló Facebook-oldaláról értesült arról, hogy a versenyző és edzője már Austinban tartózkodik. Arról, hogy meddig lesznek távol, sem ő, sem a MÚSZ nem kapott tájékoztatást.

„Bár január 14-én, csütörtökön a Nemzeti Színházban rendezik meg az 58. Év sportolója gálát, Hosszú Katinka január 10-én vasárnap elutazott az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen Austinban a pénzdíjas Arena Pro versenysorozat második állomásán, amely január 15–17-én lesz” – közli a MÚSZ, jelezve, hogy a sportoló versenyengedélyezési kérelme is az elutazás után, hétfőn érkezett meg hozzájuk. Bár a szövetség úgy érzi, hogy ezzel kényszerhelyzetbe került, mégis megadják a jóváhagyást, ezáltal is elősegítve a kialakult helyzet mielőbbi békés rendezését.

A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka, mint ismert, először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a MÚSZ teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit múlt héten megismételte, és széttépte a szövetség – feltételhez kötött – 12 millió forintos szerződését. Kiss László szövetségi kapitány szerint a sportoló elzárkózott a párbeszédtől.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés