„Elfogadhatatlan, hogy a romániai sport világában egy kisebbség ellen uszítsanak. Sokan tiltakoztak nálunk emiatt, de eddig egyetlen politikus sem szólalt fel ez ellen” – jelentette ki Asztalos Csaba.
Mint ismeretes, Becali a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának megerősödése óta rendszeresítette a magyarokat sértő kijelentéseit, abból kiindulva, hogy Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa magyar nemzetiségű. Becali ellenséges megnyilvánulásai felerősödtek, miután a kolozsváriak megnyerték a bajnokságot, illetve a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálatot indított ellene. „A DNA-nál árulók és szemétládák dolgoznak, akik a magyarok parancsaira cselekednek” – jelentette ki Becali, miután az ügyészség a bajnoki címről döntő Kolozsvári U–CFR találkozó előtt előállított öt személyt, akik a gyanú szerint 1,7 millió eurót kézbesítettek volna Becali részéről az U játékosainak, ha azok pontot szereznek a CFR ellen. A DNA megvesztegetés gyanújával indított vizsgálatot. Eközben Mircea Sandu, a FRF elnöke információkat kért a DNA-tól Becali ügyében, valamint bejelentette, a megvesztegetéssel próbálkozó klubvezetők csapatát akár ki is zárhatják, de csak a következő idénytől kezdve.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.