Hirdetés

„Fiatalos hódítást” tervez a Nagyváradi VSK

Pluszlendületet és agresszivitást biztosíthatnak a Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabdacsapatának az újonnan érkezett fiatalok – reméli Kádár Kálmán vezetőedző és új másodedzője, az elmúlt idény végén visszavonult Gheorghe Dunca, akik a klubvezetők társaságában sajtótájékoztatón mutatták be szerdán a 2016–2017-es szezonra leigazolt játékosaikat.

2016. augusztus 17., 17:152016. augusztus 17., 17:15

Elsőként azt a 19 éves Max Costát, aki egy váradi születésű volt pólós fiaként Németországban nevelkedett, de most „hazatért\", hogy az orvosi egyetem elvégzése mellett a VSK-nál kamatoztassa a Berlini Spandauban szerzett tapasztalatait. A balkezes játékoshoz hasonlóan fiatal, mindössze 21 éves Mateja Asanovics is, aki a Belgrádi Partizántól érkezett. A korábbi junior- és ifjúsági válogatott pólós a nyarat Szerbia felnőtt válogatottjának bővített keretében töltötte, bevallása szerint a Váradon megfordult honfitársai, különösen a VSK kapusa, Gojko Pjetlovics tanácsolta neki a felajánlott szerződés elfogadását. Bár jobb szélen játszik, Kádárék remélik, hogy jó védekező képességei révén betölti majd az üres hátvédposztot a csapatban.

Fiatal légiósként érkezett a horvát center, Boris Pablovic is, aki Asanovicshoz hasonlóan hazája nemzeti csapatával készült az olimpia előtt, de a Dinamótól átigazolt Andrei Prioteasának is válogatottságot ért a tavalyi, kiemelkedő teljesítménye. Az újonnan érkezettek között található a váradi Nicușor Diaconu is, aki bevallása szerint kicsit megbánta, hogy két évvel ezelőtt elment a Steauához – amellyel az elmúlt szezonban bajnok lett – és meggyőződése, hogy visszahódíthatják a trónt, amelyet előtte kilenc éven át birtokolt a Körös-parti együttes.

Ez ugyanis a VSK legfőbb célkitűzése a következő idényben, mert mint Șerban Sere klubelnök hozzátette: „jól áll nekünk a bajnoki cím\". Hangsúlyozta, az edzők szabad kezet kaptak abban, hogy kikkel pótolják a távozókat, a klub pedig minden tőle telhetőt megtett a megfelelő felkészülés biztosításához. Mint korábban beszámoltunk, a váradiak keretéből öten, köztük alapemberek távoztak, illetve vonultak vissza az aktív sportpályafutástól, de azért maradtak olyan tapasztalt „veteránok”, akik Kádár szerint a kulcsmomentumokban eldönthetnek egy-egy meccset.

Ennek különös jelentősége lehet majd a Bajnokok Ligájában, ahol végül mégsem kaptak helyet a főtáblán, a selejtező első fordulójában kell indulniuk. A klub szakosztályvetője, Dorin Roșca tájékoztatása alapján a LEN vezetőségében történt változások miatt a nemzetközi kupasorozat versenykiírása csak jövőre változik, ezért a váradiak korábban megígért szabadkártyája is csak akkor lép majd életbe. A szeptember 30. és október másodika között rendezendő első körben így Románia ezüstérmese az A csoportban fogadja a Mornar Split, az Isztambuli Galatasaray és az Utrecht együttesét. A bajnok Steaua a D kvartettben, a Jadran Herceg Novi, az Arkonia Szczecin és a La Valetta társaságában küzd majd Máltán.

Lapunk érdeklődésére Dunca jelezte, hogy felkészülésük erőnléti alapozása lassan a végéhez közeledik, mostantól már játékelemeket is gyakorolni fognak és megkezdik a barátságos mérkőzések sorát. Jövő héten Debrecenben, majd Miskolcon mártóznak meg a medencében, hogy aztán a BL-selejtező előtti hétvégén a hazai közönség előtt is bemutatkozzanak egy nemzetközi tornán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés