Hirdetés

Adósok maradnak

Miközben Európa legjobb futballistái teszik felemelő dolgukat, és a fárasztó pénzkereső idény után, vakációzás helyett a feszes, nemzetiszínű mezbe bújva próbálják megvédeni a haza becsületét, a kulisszák mögött egyre több homlok ráncosodik. Annak ellenére, hogy a főszereplőkre nem igazán lehet panasz, hiszen gólokból, izgalmakból, meglepetésekből nincs hiány.

Páva Adorján

2012. június 14., 11:512012. június 14., 11:51

Az egyre nyilvánvalóbb probléma forrása abból a vakmerőségből ered, amellyel az UEFA – a nemzetközi szövetség afrikai térhódításán felbuzdulva – nagyot ugrott Európa térképén, és a lengyel–ukrán párosra bízta a kontinens sportági csúcseseményének megrendezését.

A helyszíni beszámolók arról tanúskodnak, a két házigazda korábban szkeptikus polgárait immár magával ragadta az Eb öngerjesztő varázsa, és most kevesen csámcsognak azon, hogy 2007-ben, amikor elnyerték a rendezés jogát, még nem volt válság, ráadásul azzal sem törődnek igazán, hogy a legfrissebb kimutatások szerint a mintegy 25 milliárd eurós összberuházásnak töredéke térülhet meg (a stadionok felújítására 2,3 milliárdot költöttek, miközben a jegybevételekből 150 milliót remélhetnek, a szurkolók által egyébre elköltött pénz pedig körülbelül ugyanennyit tesz majd ki).

Az adatok bizony ráfagyasztják a mosolyt a rendező országok vezetőire, hiszen sokan úgy tartják, a görögök alatti máglyát a 2004-es athéni olimpia lángja gyújtotta meg. A fejlett európai országokban megrendezett tornák is veszteségesek voltak, ám ezek esetében jóval kevesebbet kellett befektetni, és a mínuszokat már középtávon kiegyenlítette a sikeres rendezésnek köszönhető kiváló imázs. Ebben bíztak a lengyelek és az ukránok is, azonban az eddigiek láttán kijelenthető, valós minden olyan imázsromboló probléma, amelyet előre jeleztek a pesszimista vagy inkább realista látnokok.

Lengyelországban például nem sikerült visszafogni a huligánokat, akik előre bejelentve próbálják lejáratni saját szövetségüket huhogásokkal, bedobálásokkal, kisebb bunyókkal vagy tömegverekedés generálásával. Ukrajnában már az elején meghalt egy spanyol Eb-turista, egyes politikusok bojkottálják a tornát a Nyugat-barát exminiszterelnök fogva tartása miatt, a vendéglátósok, taxisok, prostituáltak ott csalnak, ahol tudnak, a külföldi szurkolók pedig néhol építőtelepre hasonlító kempingekben vannak elszállásolva.

Persze mindez jelentéktelen részletkérdés mindazok számára, akiknek csapata győztesen hagyja el a pályát. Lengyelország és Ukrajna még harcban van a továbbjutásért, de az biztos, hogy a kezelhetetlen, társadalmi gyökerekkel rendelkező problémákat még az egymás elleni döntő sem oldaná meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés