A feröeri B36 Tórshavn vagy a walesi The New Saints csapatával találkozik a magyar bajnok Videoton FC a labdarúgó-Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában hétfőn rendezett sorsoláson az is eldőlt, hogy az ugyanebben a szakaszban kezdő Steaua a szlovákiai Trencsén gárdájával kerül szembe.
2015. június 22., 16:172015. június 22., 16:17
2015. június 22., 17:372015. június 22., 17:37
Az első mérkőzéseket július 14-én vagy 15-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A magyar és a román bajnok is idegenben kezd.
Az UEFA földrajzi szempontok alapján három csoportra osztotta a csapatokat. A székesfehérváriak és a bukarestiek kiemeltként a grúz Dila Gori, a Trencsén, a moldovai Milsami Orhei vagy a luxemburgi Fola Esch gárdáját kaphatták ellenfélnek, tovább a selejtező első fordulójának négy párharcából kettőnek a győztese is a lehetséges riválisok között volt. A Vidinek és a Steauának a BL-főtábláig három párharcot kellene sikerrel megvívnia. A harmadik kör sorsolását július 17-én tartják.
A BL mellett az Európa Liga „rajtrácsát” is összeállították hétfőn Nyonban. A Ferencváros a holland Go Ahead Eagles, a Debreceni VSC a montenegrói Szutjeszka Niksics, míg az MTK Budapest a szerbiai Vojvodina Újvidék csapatát kapta ellenfélül a selejtező első fordulójában.
A kupagyőztes zöld-fehérek idegenben, míg a bajnoki bronzérmes kék-fehérek és a bajnoki negyedik hajdúságiak – aki a másik két magyar csapattal ellentétben kiemeltek voltak – hazai pályán kezdenek. Az első mérkőzéseket jövő hét csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
A román csapatok közül csak az FC Botoșani érdekelt már az első körben: a grúz Chinvali jutott neki, amely ellen otthon kezd. A második körben bekapcsolódó Astra Giurgiu is megismerte ellenfelét: először Skóciában, az Inverness ellen lép pályára. Az EL-selejtező harmadik körében rajtoló Marosvásárhelyi ASA csak a július közepén esedékes sorsoláson érdekelt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!