2009. február 19., 10:032009. február 19., 10:03
Ha a zöld-sárgák pénteken – ezúttal hazai pályán – is győznek, történetük során először bejutnak a legrangosabb európai kupasorozat Final Fourjába. A legjobb nyolc együttes küzdelmeiben egy másik magyar csapat, a MiZo Pécs is érdekelt: az első meccsen 85:63-ra alulmaradt a spanyol Salamanca otthonában, az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.
A soproniak önfeledten ünnepeltek a siker után.
„Remek volt a hangulat, jöttek a poénok, elsősorban a légiósaink magyarul tanításából. A sorsdöntő büntetőket bedobó Jelena Milovanovics már szinte társalgási szinten beszéli a nyelvünket, úgyhogy most az amerikai Amber Holton és az ausztrál Kathleen MacLeodon volt a sor – mesélte Török Zoltán ügyvezető. – Rengeteget nevettünk, egyelőre senki sem foglalkozott a pénteki folytatással”.
A pécsieknek nem volt okuk az örömre, ám nem csüggedtek el a vereség után. „Nem vagyunk feldobva, a 22 pont az 22 pont, de nem törtek össze minket. Otthon győznünk kell, aztán pedig bizakodnunk abban, hogy a harmadik meccsen objektívabb játékvezetést kapunk Spanyolországban” – nyilatkozta Füzy Ákos vezetőedző. Ezzel szemben kollégája, a címvédő Szpartak Moszkvát felkészítő Rátgéber Lászlónak nem volt oka panaszra: csapata a Valencia elleni, 65:57 arányú hazai győzelemmel kezdte a párharcot. A negyedik összecsapáson az orosz Jekatyerinburg 94:62-re diadalmaskodott a vendég Fenerbahce ellen.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.