Hirdetés

A skorpiók átka

Nem tudom, Leo Benhakker mennyire dolgoztatta meg a vb előtt a trinidadi fiúkat, de ahogy most állnak a dolgok, örülhet, ha már előzőleg is hét meccsre lőtte volna be az állóképességi edzéseket – a karibiak előtt ugyanis nyílt az út a nagy-, de legalábbis a kisdöntőig.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2006. június 20., 00:002006. június 20., 00:00

Arra, hogy a második továbbjutó hely kérdése sorsolással dőljön el, több eshetőség is mutatkozik a ma esti utolsó csoportfordulóban, és némelyik valószínűségét még a saját pénzükért precíz fogadóirodák is nagynak találják. Ha meg már a fej, vagy írásnál tartanak, a karibi mágia ellen esélye sem lesz a skandináv kimértségnek. A többi pedig gyerekjáték: a nyolcaddöntőben a csoportelső Ecuador verhető, a portugálok pedig örülnek majd, hogy eljutottak a negyeddöntőig. Az elődöntőben ugyan kis szerencsére lesz szükség az argentinok ellen, de hát néha az is kell...
Szegény franciák, milyen jó volna, ha nekik is legalább ennyi esélyük lenne ezen a vb-n. Hm, sorsolás, ha mi ott tarthatnánk – mormogja maga elé az egész ország által utált Raymond Domonech, aki a német sajtó szerint maga sem áll hadilábon az ezoteriával, sőt a játékosok szégyenére és bánatára asztrológusok segítik a munkáját. A tréner már első sajtóbemutatkozásán is a neve előtt jelentette be azt, hogy Oroszlán, és a csillagjóslás szakértői szerint látszik, hogy kerüli a Skorpiók behívását, hiszen azok híresen rossz csapatemberek. Ez mondjuk sok mindent megmagyaráz: Trezeguet csak nyolc nap híján nem Skorpió, határesetként pedig épeszű edző akkor sem teszi be a szintén Oroszlán Henry mellé, ha 6-0-ra vezetnek a koreaiak. Domenech mondjuk az utolsó percre kockáztatott, de meg is lett az eredménye: ahogy végig a második félidőben, akkor is tovább bénáztak a franciák. A Kutya évében a Bajnokok Ligája-győztes Giulyt még Angola is otthon hagyta volna, és ki merné feltételezni, hogy a Bak Coupet hasznosabb volna a kapuban a védéseiben is néha Rákra emlékeztető Barthez helyett.
Csak a togóiak ne áldozzanak a meccs előtti éjszakán tűzkör közepén fekete kakast.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés