2008. december 29., 17:022008. december 29., 17:02
Az elmúlt három évben sportműsorok szakkommentátoraként tevékenykedő egykori válogatott futballista elmondása szerint nem tudott nemet mondani a Liga 1 harmadik helyén telelő csapatattól érkező ajánlatnak. „Sok ajánlatot kaptam, míg a tévénél dolgoztam, de egyszer sem voltam biztos, hogy el akarom fogadni. Ez a kihívás azonban visszautasíthatatlan: egy olyan együttes vezetőedzője lehetek, amelynek valós esélyei vannak legalább egy trófea begyűjtésére” – mondta a 45 éves szakember, aki három idényre szóló szerződést köt az ünnepek után a Béga-partiakkal. „Minden részletben megegyeztünk. Az erre az idényre szóló célkitűzés a bajnokság, vagy a Román Kupa megnyerése” – tette hozzá Marian Iancu, aki az őszi idény végén menesztette a korábbi edzőt, a cseh Dusan Uhrint.
A Beszterce-Naszód megyei Oláhszentgyörgyön született Balint először fog edzeni egy romániai élvonalbeli labdarúgócsapatot. Játékosként a Steauában szerzett hírnevet magának, amellyel 11 idény alatt 5 bajnoki címet és három Román Kupa-győzelmet ünnepelt. Részese volt az 1986-os BEK-diadalnak – az egyik büntetőt ő értékesítette Sevillában a Barcelona elleni döntőben –, illetve az 1987-es Európai Szuperkupa-győzelemnek is.
A román válogatottban 34-szer szerepelt és 11 gólt lőtt. Visszavonulása után 1994 és 1998 között Anghel Iordenescu segítőjeként a nemzeti tizenegy másodedzője volt, ezt követően pedig hét fordulón keresztül a másodosztályos Nagyváradi Bihar FC vezetőedzőjeként dolgozott, majd 1999 és 2000 között a szintén másodosztályos Sportul Studenţesc-et edzette. Ezután egy rövid időre, Jenei Imre szövetségi kapitány hívására visszatért a válogatotthoz, ám nem sokkal ezután Mircea Lucescu a Galatasarayhoz csábította.
Gheorghe Hagi kapitányi kinevezését követően ismét a válogatott másodedzője lett, a 2002-es világbajnokságra azonban nem jutottak ki, így ő is távozott, és a Seriff Tiraszpol vezetőedzője lett. Balit 2004-ben visszatért a Sportulhoz, amellyel feljutott az élvonalba, de itt sem maradt. Edzőként legutóbb éppen a Temesvári Polinál dolgozott Hagi segítőjeként a 2005/2006-os szezonban, azután szakkommentátorként tevékenykedett.
„Mindenhol nehéz az edző élete, de talán Romániában az átlagnál is nehezebb. Ám el kell fogadni a kihívásokat is, elég volt a szép életből. Hiszek magamban és a játékosokban, a többieket pedig meg kell győzni” – nyilatkozta Balint kinevezése után. A „hitetlenek” közül először éppen a temesvári drukkerek szólaltak fel. Cristian Brâncovan, a bánságiak egyik vezérszurkolója jelezte, először azt hitték, Balint kinevezése csak egy vicc.
„Most már látjuk, hogy nem az. Számítottunk arra, hogy sok fejtörést okoz majd egy új vezetőedző leszerződtetése, és arra is, hogy Marian Iancu tele van meglepetésekkel, de ez minden elképzelhetőt felülmúlt. Valószínűleg a klubtulajdonos olyan DVD-kből inspirálódott, amelyek Balint műsorait tartalmazták” – mondta a vezérszurkoló.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.