2009. szeptember 29., 09:272009. szeptember 29., 09:27
A magyar bajnok telt ház, 42 ezer néző szurkolása közepette lép pályára a legrangosabb európai kupasorozatban, így – akárcsak az utolsó selejtezőkörben – ezúttal sem érzik majd száműzetésben magukat a hajdúságiak, akiknek debreceni stadionjuk nem felel meg az európai szövetség követelményeinek.
A Loki két héttel ezelőtt Liverpoolban kezdte meg szereplését a csoportkörben, és Bodnárék nem vallottak szégyent: 1-0-ra maradtak alul a három pontért megszenvedő angol sztárcsapat vendégeként. Ezután két hazai meccs következik: ma a Lyont, azután pedig a Fiorentinát fogadja a Debrecen. A két következő ellenfél az első körben Franciaországban csapott össze egymással, ahol a Lyon 1-0-ra győzte le az egy félidőt emberhátrányban játszó olaszokat.
A francia bajnokságot az elmúlt idényt megelőzően sorozatban hétszer megnyerő lyoniak most Budapesten is győzni szeretnének. Az európai kupát még sohasem nyerő Lyon a Bajnokok Ligájában 2004 és 2006 között rendre a negyeddöntőben vérzett el, míg a legutóbbi három kiírásban a nyolcaddöntő jelentette a végállomást.
A Lokinak azért is nehéz dolga lesz, mert a sérülések most is napirenden vannak a magyar bajnoknál: az egyik középhátvéd, Mészáros Norbert valószínűleg kihagyja a mai összecsapást. Ám úgy tűnik, a korábbi sérültek felépültek: Rudolf Gergely, Bodnár László és Szakály Péter is ott lehet a pályán. A Lyontól a hírek szerint két támadó, Michel Bastos és Lisandro Lopez is hiányozni fog egészségügyi problémák miatt.
Ma pályára lép a román bajnok is: az Urziceni-i Unirea a Vfb Stuttgartot fogadja Bukarestben, a Steaua stadionjában. Dan Petrescu együttese az FC Sevila otthonában elszenvedett 2-0-s vereség után próbál javítani a BL-ben, míg a stuttgartiak a Glasgow Rangers elleni hazai 1-1-es döntetlennel mutatkoztak be.
A sváb együttes nem olyan rég járt Romániában: 2-0-ra nyert az FC Temesvár vendégeként az utolsó selejtezőkörben. „Legalább 15 játékost kellene bevetnünk, hogy meg tudjuk állítani őket – szemléltette az ellenfél erejét Petrescu. – A németeket soha semmivel nem lehet meglepni, de mindent megteszünk a sikerért, hiszen tovább szeretnénk jutni a csoportból.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.