Hirdetés

A Liverpool és a Real Madrid sem hibázott

Labdarúgás: Nem történt meglepetés a Bajnokok Ligája csoportköre utolsó fordulójának keddi találkozóin: az esélyesebbnek tartott együttesek továbbjutottak a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Gazda Árpád

2007. december 13., 00:002007. december 13., 00:00

Az elmúlt szezonban BL-döntőt játszott Liverpool a 2. helyen lépett tovább az A csoportban, miután 4-0-ra nyert az Olympique Marseille vendégeként, míg az FC Porto hazai pályán 2-0-ra verte a Besiktast – a portugálok csoportelsőként léptek tovább. Az angolok rendkívül rosszul kezdték az idényt: az első három fordulóban csak egy pontot gyűjtöttek, és a korai búcsú fenyegette őket. Ezután azonban beindultak a Vörösök: utolsó három mecscsükön három győzelmet arattak, 16 gólt rúgtak, és csak egyet kaptak. „Büszke vagyok a csapatomra, nagyon jól játszottunk. A legfontosabb, hogy egy pillanatig sem adtuk meg magunkat” – értékelt Rafa Benitez, a Liverpool vezetőedzője.

A C csoport élén végzett Real Madrid trénere, Bernd Schuster is elégedett volt, miután csapata remek játékkal 3-1-re verte a vendég Laziót. „Nem foglalkozom azzal, hogy kit kapunk a sorsoláson. Minden ellenfél nehéz, de miután a csoportban megszereztük az első helyet, egy kis előnyünk van, hiszen a visszavágót hazai pályán játszhatjuk” – mondta Schuster. A királyi gárda sorozatban 11. alkalommal jutott be a BL nyolcaddöntőjébe, ám az utóbbi három idényben ez jelentette a búcsút is. A második helyen a vendég Werder Brement 3-0-ra verő Olimpiakosz jutott tovább.

Hírösszefoglaló

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6., utolsó forduló, a keddi eredmények, A csoport: Olympique Marseille–FC Liverpool 0-4, FC Porto–Besiktas 2-0. A csoport végeredménye: 1. Porto 11 pont, 2. Liverpool 10, 3. Marseille 7, 4. Besiktas 6. B csoport: Chelsea–FC Valencia 0-0, Schalke 04–Rosenborg 3-1. A csoport végeredménye: 1. Chelsea 12, 2. Schalke 8, 3. Rosenborg 7, 4. Valencia 5. C csoport: Real Madrid–Lazio 3-1, Olimpiakosz–Werder Bremen 3-0. A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 11 (13-9), 2. Olimpiakosz 11 (11-7), 3. Werder 6, Lazio 5.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés