Hirdetés

A Liberty feljutással ünnepelte Nagyszalontát

Záróra a B osztályos bajnokságban Méltatlan keretek között – a fehérvári futball pusztulását a már korábban a kiesés sorsára jutó Unirea csapata mellett a stadion állapota is szemléltette –, de gond nélkül biztosította be első helyét a B osztály harmadik csoportjában Gyulafehérváron a Nagyszalontai Liberty.

Gazda Árpád

2006. június 05., 00:002006. június 05., 00:00

Labdarúgás
A bajnokság meglepetéscsapata két látványos találattal győzte le a hazaiakat, de Zoicaº és Sabou gólján kívül további négy-öt találat maradt a partiumi futballisták lábában. A száz néző „biztosította” csendben tisztán hallatszott, miként buzdítják egymást a vendégfutballisták, a legjobb ösztönzőnek mégis a hangosbemondó bizonyult. A szalontaiak a két kolozsvári gól bejelentése után két perccel törték meg a jeget. A végén furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi, a friss A osztályos együttes tagjai képtelenek voltak eldönteni, hogy ünnepeljenek-e vagy sem.

A Csonkatorony bajnokai
A csapat jövőjének bizonytalanságát jelzi, hogy a folytatásról egyelőre ifjabb Vízer Marius, a Liberty klub alelnöke is csak ennyit mondott a Krónikának: ötvenszázalékos esélyt lát arra, hogy a következő idényben A osztályban játsszon a csapat. A várossá válás 400. évfordulóját éppen a hétvégén ünneplő Nagyszalonta amúgy a Csonkatorony előtt felállított színpadnál fogadta a Gyulafehérvárról visszatérő kedvenceket. A helyi önkormányzat vezetői oklevelekkel és serlegekkel várták a hősöket, akiket Török László polgármester és Ioan Sala tanácsos egyenként szólított a színpadra. Óriási tapsvihar köszönte meg a játékosoknak a bravúrt, akik a Queen együttes We Are the Champions című slágerének akkordjai kíséretében fürdőztek a szurkolói szeretetben.

Osztályozó előtt a Bihar FC
Bár a Nagyváradi Bihar FC sorsa elsősorban a Gyulafehérvár–Nagyszalonta mérkőzés eredményétől függött, a mintegy ötszáz szurkoló kíséretében Kolozsvárra látogató piros-kékeknek mindenképpen nyerniük kellett volna az U otthonában, hogy esélyük legyen az első helyre. Ám a házigazdák ismét megrázták magukat, és akár az utóbbi két fordulóban, meggyőző módon múlták felül az élvonalba vágyódó ellenfelüket. A meccs igazából a 34. percben kezdődött, Mureºan tizenegyesből elért góljáig semmi érdemlegeset nem láthatott a közönség. Két percre rá Goga is betalált, s miután a hangosbemondó bejelentette a szalontaiak gyulafehérvári vezetését, a váradiak teljesen megtörtek. A második félidő ajtó-ablak helyzeteiből csak Jula értékesített egyet, míg a másik oldalon beállt Voiculeþ a 60. percben, illetve a hosszabbításban szerzett góljaival faragta minimálisra az osztályozóra készülődő Bihar FC hátrányát. A váradiak a Brassói Forexszel és az Urziceni-i Unireával küzdenek meg az egyetlen fennmaradt A osztályos helyért. A mérkőzéseket június 10-én (Bihar FC–Forex), 14-én (Unirea–Bihar FC) és 17-én (Forex–Unirea) semleges pályán rendezik.
A Szatmárnémeti is 3-2-re kapott ki Désen, ám a vereség egyúttal azt is jelentette, hogy az a következő idényben a korábban kiesett UTA, Gyulafehérvár és Nagyszentmiklós mellett az Olimpia 38 év után újra a harmadosztályban kényszerül szerepelni. Ugyanerre a sorsra jutott szombati ellenfelük is, míg a Lupényi Minerul megmenekült a kieséstől, mert a három csoport legrosszabb tizedik helyezettjeként a Ploieºti-i Astra búcsúzott a másodosztálytól. A II. csoportban hasonlóképpen járt a Motrui Minerul, a Bukaresti Inter Gaz, a Rapid II, a Bukaresti Juventus, a Dinamo II és a Nagyszebeni FC, míg az I. csoportból a Mangaliai Callatis, a Tîrgoviºtei FCM, a Moineºti-i Petrolul, a Romani Laminorul, a Konstancai Portul és a Nãvodari-i Midia esett ki.


B osztály, 30. forduló, III. csoport: Dési Unirea–Szatmárnémeti Olimpia 3-2 (Chiorean 13., 37., Gigi Gorga 89, ill. ªuteu 42., Iaþu 50), Nagyszentmiklósi Unirea–Resicabányai CSM 2-0 (Turcan 45., Rupa 71.), Kolozsvári U–Nagyváradi Bihar FC 3-2 (A. Mureºan 32 – 11-esből, Goga 34., E. Jula 56, ill. Voiculeþ 61., 91.), Besztercei Gloria II–Szászmedgyesi Gaz Metan 2-0 (Abrudan 32., Negrean 83.), Gyulafehérvári Unirea–Nagyszalontai Liberty 0-2 (Zoicaº 40., Sabou 62.), Lupényi Minerul–Aranyosgyéresi IS 1-0 (Itu 35. – 11-esből), Aradi UTA–Vajdahunyadi Corvinul 0-1 (C. Irina 47.). A Temesvári CFR állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Brassói Forex– Négyfalusi Precizia 4-1, Konstancai Portul–Brassói FC 2-4. II. csoport: Nagyszebeni FC– Ploieºti-i Astra 1-1. Krónika
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés