Hirdetés

A kajak-kenu az évtized magyar sikersportja

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az elmúlt tíz év olimpiai és világbajnoki szereplései alapján a kajak-kenu az évtized legeredményesebb magyar sportága, melyet a vívás és az úszás követ a sorban.

MTI

2009. december 30., 11:332009. december 30., 11:33

A magyar olimpiai bizottság (MOB) adatai szerint 2000-től 2009 végéig a kajakosok és kenusok összesen 418 pontot szereztek ötkarikás játékokon és világbajnokságokon olimpiai számokban – a MOB az olimpiai pontozás alapján készítette a listát, azaz a győzelemért 7, a második helyért 5, a harmadikért 4, a negyedikért 3, az ötödikért 2, a hatodikért pedig 1 pont jár.

A vívók 192, az úszók pedig 154 pontot gyűjtöttek. Utóbbi sportágban az előző kettővel szemben csak minden második évben van vb, így 2002-ben és 2006-ban nem rendeztek olyan világversenyt, amelyen a versenyzők gyarapítani tudták volna érmeik, helyezéseik számát. A lista negyedik helyén a birkózók állnak (98 pont), az öttusa (76) az ötödik, a vízilabda (63) pedig a hatodik.

A csapatsportágakat tekintve a vízilabda az első, köszönhetően többek között a legutóbbi tíz év során a férfiak által szerzett három olimpiai és egy világbajnoki, illetve a nők egy vb-aranyérmének. A második – s egyben a póló mellett az egyedüli pontszerző – a kézilabda (25 pont) ebben a sorrendben.

Az idei rangsorban a kajak-kenunak „meg kellett osztoznia” az első helyen az úszókkal. A római világbajnokságon hat érmet, köztük két aranyat begyűjtő úszók éppen úgy 35 pontot szereztek, mint a kajak-kenusok a kanadai Dartmouth-ban rendezett vb-n az olimpiai számokban.

A vívók a harmadik helyen végeztek 17 ponttal, a cselgáncsozók a negyedikek 13-mal, az öttusázók az ötödikek 10-zel, s a birkózók a hatodikak 9-cel. A pontok alapján felállított rangsornál figyelembe kell venni – túl a csapat, illetve az egyéni sportok különbözőségén –, hogy például atlétikában 47, úszásban 34, birkózásban 17, kajak-kenuban 12, vívásban tíz, öttusában pedig csak 2 olimpiai szám van.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés