Hirdetés

A huszonötödik rajt a Hungaroringen

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Jubilál a Forma–1-es Magyar Nagydíj: a hétvégén 25. alkalommal rendeznek autós gyorsasági világbajnoki futamot a mogyoródi Hungaroringen. A száguldó cirkusz 61. idényének 12. versenye sok izgalmat ígér, hiszen az idén bevezetett új pontrendszernek köszönhetően – amely szerint a győztes 25 pontot kap – még bármi megtörténhet.

Páva Adorján

2010. július 30., 10:352010. július 30., 10:35

A pilóták versenyében öszszetettben a mclarenes Lewis Hamilton vezet, akinek 157 pontja van, míg csapattársa, a vb-címvédő, szintén brit Jenson Button ennél 14 ponttal kevesebbet gyűjtött össze a 11 futam alatt. Őket a Red Bull két versenyzője, az ausztrál Mark Webber és a német Sebastian Vettel követi egyformán 136-tal, a ferraris Fernando Alonso pedig az ötödik 123 ponttal.

Szép és szörnyű mogyoródi emlékek

Utóbbi versenyző jó hangulatban várja a mogyoródi futamot, hiszen a legutóbbi, németországi GP-t győztesként zárta. Másodikként a brazil Felipe Massa végzett, ám a Ferrari kettős sikere nem kis botrányt keltett: Massa ugyanis, aki a rajt után a harmadik helyről az élre vágott, majd pozícióját a verseny kétharmadán keresztül megtartotta, csapatutasításra átengedte az első helyet a vb-címre még esélyes Alonsónak.

Ez mindenkit felháborított, az olasz istállót 100 ezer dollárra büntették, és az ügyet majd tovább vizsgálja a Nemzetközi Automobil Szövetség motorsport-világtanácsa. Mindez azonban kevésbé érdekli az olaszokat, akik szerint az autósportban mindig is volt ilyesmi, legfeljebb háttérből hangzott el az utasítás, és nem a rádión szóltak be, hogy „Fernando gyorsabb, mint te. Nyugtázd az üzenetet...!” Bernie Ecclestone, az F1 első embere erre így reagált: „Számomra egy csapat, az csapat, tehát úgy irányítják a versenyautóikat, ahogy az számukra a legcélszerűbb.”

A 2005-ben és 2006-ban világbajnok spanyol pilóta most nem is akart ezzel foglalkozni, a múltból inkább a számára legemlékezetesebb magyarországi emléket emelte ki: „A Hungaroring mindig is különleges marad számomra, hiszen 2003-ban itt arattam első futamgyőzelmemet. Nem nagyon emlékszem a hét évvel ezelőtti történésekre, hiszen felfokozott érzelmi állapotban voltam, és minden olyan gyorsan történt, de nagyon szeretném, ha újraélném mindezeket a hétvégi futam után a Ferrari színeiben is.”
Alonso csapattársát, a pontverseny 8. helyén álló Felipe Massát már jóval kellemetlenebb emlékek kötik a mogyoródi pályához, hiszen a tavalyi futam időmérő edzésén súlyos balesetet szenvedett, de elmondása szerint már rég túltette magát ezen.

Gyulay Zsolt válthatja Palik Lászlót az elnöki székben

A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Gyulay Zsolt váltja Palik Lászlót szeptemberben a Hungaroring elnöki székében – adta hírül csütörtökön a sportgeza.hu internetes oldal. Palik Lászlót még 2001 februárjában kérte fel az akkori sportminiszter, Deutsch Tamás a Hungaroring vezetésére. Palik megválasztásakor a Hungaroring elnöki és vezérigazgatói posztját is megkapta, ám később a vezérigazgatói posztról leváltotta Gyurcsány Ferenc korábbi sportminiszter – ekkor nem is volt biztos, hogy az elnöki tisztséget megtartja, de végül nem távozott.

A Hungaroring ezután visszakerült a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, ennek felügyeletét jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium látja el. Az index.hu hírportál sportszerkesztősége megkereste a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsoltot is értesülése megerősítése végett, és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke nem cáfolta meg a hírt.

„Visszatérni Budapestre, ez valami egészen különleges számomra” – fogalmazott Massa, aki leszögezte: az első dolga az lesz, hogy köszönetet mondjon a verseny rendezőinek és orvosainak. Kitért rá, hogy a baleset az életét megváltoztatta ugyan, de versenyzői tudását nem.

„Amikor az autóban ülök, csak a versenypályát látom magam előtt, mindent ugyanúgy csinálok, mint azelőtt, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is a balesetre gondolnék” – fogalmazott a 28 éves brazil pilóta, aki tavaly úgy szenvedett súlyos koponyasérülést, hogy fejen találta a szintén brazil Rubens Barrichello autójáról leszakadt acélrugó, és kocsijával 190 km/órás sebességgel a gumifalnak csapódott. Koponyatöréssel szállították kórházba, ahol még aznap megoperálták, és a műtéti beavatkozás sikeresnek bizonyult.

Alonsóhoz hasonlóan Jenson Button is kellemes élményekről számolhat be a Hungaroring kapcsán, hiszen 2009 világbajnoka 2006-ban szintén itt aratta első futamgyőzelmét. „Mintha tegnap történt volna. A leginkább a futam utáni pillanatokra emlékszem, amikor tudatosult bennem, tényleg igaz: megnyertem a versenyt.

A Hungaroring leírása

A Hungaroring a magyar főváros közepétől 19 kilométerre, Mogyoród határában található: a létesítmény természetes völgyben fekszik, s karéj formájában lelátó öleli körül. A kiváló természeti adottságok miatt a nézőtér bármely pontjáról belátható a versenypálya 80 százaléka. Az aszfaltcsík teljes hossza 1986-ban az átadáskor 4,013 km volt.

Egy évvel később kisebb korrekciót hajtottak végre egy kanyarkombináció átvágásával, ezáltal egy járulékos előzési lehetőség biztosításával a versenypálya gyorsabb lett, hossza azonban 3,968 km-re csökkent, majd az 1997. évi átalakítások során a célegyenes áthelyezése miatt 3,971 km-re módosult. A Hungaroring 2003. évi átalakítása során a célegyenes meghosszabbodott, így a versenypálya hossza ma 4,381 km. A legkisebb ívsugár 20, míg a legnagyobb 400 méter. A célegyenesben az elérhető legnagyobb sebesség megközelítőleg 320 km/óra. A pálya szélessége a célegyenesben 15 méter. A versenypálya legalacsonyabban és legmagasabban fekvő pontja között a relatív szintkülönbség 36 méter. A legnagyobb emelkedő 6,2 százalékos, míg a legnagyobb esés eléri a 7 százalékot.

Ezek az emlékek még most is feldobnak” – mesélte a brit pilóta, aki a hétvégi futamra kitérve hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a nyári szünet előtt – a következő, belgiumi nagydíjat augusztus 29-én rendezik – jó eredményt érjen el, és ennek tudatában várják a folytatást.

Button 14 ponttal van lemaradva csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton mögött, aki tavaly és 2007-ben is megnyerte a mogyoródi futamot. „Imádok Magyarországon versenyezni. Budapest fantasztikus, gyönyörű város, nagyon szeretném, ha egy napon fel tudnám fedezni magamnak. A Hungaroring is egyedi.

Sokan azt mondják, lassú pálya, ahol nem lehet előzni. Ezzel nem értek egyet, hiszen több olyan gyors kanyar is van, ahol, ha nehezen is, de meg lehet előzni az előtted haladót.

Ez egy olyan pálya, amelyen nem lehet ellazulni, minden tudásodra szükség van, egy jó autóval pedig igazán élvezetes versenyezni rajta” – jegyezte meg 2008 világbajnoka.

Schumacher újabb epizódszerepre készül

A Hungaroringen rajthoz áll minden idők legsikeresebb pilótája, a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher is, aki négy futamgyőzelmével csúcstartó a Hungaroringen.

Hargitai rendőrök a Hungaroringen

Az idei mogyoródi futamot 1500 rendőr biztosítja – köztük öt Hargita megyei is. A Székelyföldről négy éve utaznak rendfenntartók a Hungaroringre, amikor is Pest és Hargita megye rendőrkapitánysága együttműködési szerződést kötött.

Ennek köszönhetően a magyarországi rendőrök is többször segítették már Erdélyben határon túli kollégáik munkáját, például a májusi csíksomlyói búcsún.

A száguldó cirkuszba idén visszatért német versenyző szurkolótábora azonban csalódott lehet, ugyanis kedvencük most csupán epizódszerepet játszik: 38 pontjával az összetett pontverseny kilencedik helyén áll.

Schumi – aki 1994-ben, 1998-ban és 2004-ben is nyert a Hungaroringen, nem feledve 2001-es futamgyőzelmét sem, amikor ez világbajnoki címet ért számára – a hétvégi futamon sem számít kiugró teljesítményre, mint ahogy a folytatásban sem: a Forma–1-es sztár már korábban jelezte, idén nem számít futamgyőzelemre.

És ha ez így lesz, először zár egy idényt diadal nélkül. „Nyugodtaknak kell maradnunk, hétről hétre ki kell elemezni a teljesítményünket, és ennek tudatában kell gondolkodnunk a fejlesztéseken. A Német Nagydíj csalódást okozott, de a Hungaroringen újabb lehetőség adatik arra, hogy javítsunk” – fogalmazott Michael Schumacher, aki az előző futamon hazájában körhátránnyal zárta a versenyt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés