2007. május 09., 00:002007. május 09., 00:00
A hajdúságiak a Diósgyőri VTK-n jutottak túl az elődöntőben, míg a Honvéd a Vasast búcsúztatta a legjobb négy között. A kispestiek eddigi 13 döntőjükből ötször nyertek – legutóbb 1996-ban. A debreceniek eddigi három döntős fellépésükből az első kettőben diadalmaskodtak (1999, 2001), ugyanakkor 2003-ban 2-1-re kikaptak az FTC-től.
„Óriási lehetőség előtt állunk. Nehéz mérkőzésre számítunk, már csak azért is, mert a Honvéd tavasszal legyőzött minket hazai pályán, de most szeretnénk visszavágni érte” – mondta Herczeg András, a DVSC pályaedzője. Supka Attila, a kispestiek trénere is bizakodóan nyilatkozott: „Tizenegy éve nem nyert semmilyen trófeát a Honvéd, ezt a rossz sorozatot szeretnénk megszakítani. Ehhez Magyarország egyik legjobb csapatát kell legyőznünk”. Az ősszel még Debrecenben dolgozó szakember elárulta, a két gárda télen együtt edzőtáborozott Törökországban, és már akkor „megbeszélték” Herczeg Andrással, hogy a Honvéd nyeri a kupát, míg a Debrecen a bajnokságot. A kispesti Supka és Bogdanovics biztosan aranyérmes, mivel ősszel még a Debrecent erősítették. A Magyar Kupa győztese 5, míg a vesztes 3 millió forinttal gazdagodik.
MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.