2008. november 24., 11:172008. november 24., 11:17
A Kapusta által felkészített válogatott a lengyelországi olimpiai selejtezőcsoportban elszenvedett három vereség miatt veszíti el kapitányi tisztségét.
„A három kudarc után a szövetség elnöksége úgy látta, veszélybe került a válogatott következő célkitűzése, azaz a bennmaradás kiharcolása a 2009-es divízió I-es világbajnokságon, így Dusan Kapusta menesztése mellett döntött” – nyilatkozta Tánczos Barna, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke. Mint ismeretes, Románia 7-0-ra kapott ki Japántól, 9-1-re Lengyelországtól és 11-1-re Nagy-Britanniától a 2010-es vancouveri téli olimpia előselejtezőjében, így nem jutott tovább.
„A román válogatottnak új elképzelésekre, új erőforrásokra van szüksége, olyan körülményekre, amelyek között elvárható a színvonal-növekedés” – tette hozzá Tánczos Barna. A szakszövetség elnöke szerint Kapusta helyét szintén külföldi kapitány veszi majd át. „Az elmúlt időszakban a FRHG képviselői többször is együtt dolgoztak kanadai szakemberekkel, akik jó benyomást keltettek. Ajánlásokat kértünk a kanadai szövetségtől, amelyek meg is érkeztek. Remélem, rövid időn belül olyan kapitánya lesz a román válogatottnak, amely kivezeti a gödörből a csapatot” – fogalmazott a Román Jégkorongszövetség elnöke. n Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.