2007. szeptember 20., 00:002007. szeptember 20., 00:00
A Dinamo legfőbb célkitűzése ebben az idényben a BL csoportkörébe jutás volt, ám az olasz Lazio a harmadik selejtezőkörben megállította a román bajnokot. A kudarc távozásra kényszerítette Mircea Rednic vezetőedzőt, akinek helyét Walter Zenga vette át. Az olasz szakember minél tovább menetelne csapatával a második legrangosabb európai kupasorozatban, ahol először a svéd bajnokkal küzd meg a csoportkörbe jutásért. Az Elfsborg szintén a BL-selejtezőkből került az UEFA-kupába. A Debrecenen még túljutottak a skandinávok, de az FC Valencia már jobbnak bizonyult a svédeknél. A Dinamo az elmúlt idényben a legjobb harminckét együttes között búcsúzott: a Benfica kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel múlta felül a bukarestieket. Walter Zenga kiemelkedő teljesítményt vár csapatától. „Olyan játékot kell mutatnunk, amely feledtetni tudja a Lazio elleni kudarcot. Az ellenfél nem leírandó, ennek ellenére meggyőző fölénnyel kell felülmúlnunk” – nyilatkozta az olasz szakember.
Zenga honfitársa, a Rapidot irányító Cristiano Bergodi a hiányzók miatt aggódott. A vasutasok ma a német kupagyőztes Nürnberg otthonában lépnek pályára, ám három alapember nélkül: Daniel Coman és Costin Lazăr sérülés, míg Marius Constantin eltiltás miatt nem szerepelhet. Az elmúlt kiírásban a csoportkörben négy döntetlent elért, ám kiesett Rapid jelenlegi trénere ezzel együtt bízik csapata jó formájában: „Nehéz feladat vár ránk, hiszen a német kupagyőztesen kell túljutnunk a csoportkörbe jutásért. A párharc Bukarestben dől majd el, és hogy előnyből induljunk, nem szabad kikapnunk Nürnbergben”.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.