2009. augusztus 04., 10:412009. augusztus 04., 10:41
Kevesebb mint két héttel a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 2009/2010-es idényének rajtja előtt a Bihar FC-nek pénze egyáltalán nincs, adóssága ellenben annál több. A nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat közös tulajdonában levő klub bankszámláján tegnap délelőtt egyetlen lej sem volt, adósságállománya ellenben 1,955 millió lejt tett ki, amely a büntetőkamatok miatt napról napra nő. A pénz nagy részével, több mint 1,1 millió lejjel az államnak tartozik az egyesület, a fennmaradó összeggel pedig különböző beszállítóknak.
„A klub anyagi helyzetére vonatkozó jelentést továbbítottam a helyi tanácsnak és a megyei önkormányzatnak. Ha augusztus 7-éig nem találnak megoldást a problémára, akkor augusztus 10-én kénytelen leszek benyújtani a felmondásomat” – nyilatkozta a Krónikának Gheorghe Alexandrescu, a klub közelmúltban kinevezett elnöke, aki nem érti, hogy 2004 óta miért nem fordított figyelmet senki a növekvő adósságállományra.
Az elnök számításai szerint a Bihar FC-nek valamivel több mint 2 millió lejre volna szüksége az év végéig. Abban az esetben, ha a csapatot nem a Liga 2-be, hanem a Liga 3-ba neveznék, akkor a fenti összeg mintegy harmadából biztosítani lehetne az egyesület működését. „Azt azonban ne felejtsük el, hogy a játékosok fizetését folyósítani kell akkor is, ha a csapat a megyei bajnokságban szerepel. A szerződésekben szereplő összegeket az ő beleegyezésük nélkül nem lehet csökkenteni” – figyelmeztetett Alexandrescu.
Ilie Bolojan polgármester a szerződések megnyírbálásával is csökkentené a klub kiadásait. „Többségük váradi, vállalhatnak ennyi áldozatot a városért” – véli Bolojan. Az egyesület újdonsült vezetői már szerényebb javadalmazásban részesülnek, mint elődeik: Tóth Sándor leváltott elnök, akinek 180 ezer lej és Sándor Lajos alelnök, akinek 90 ezer lej volt az éves fizetése. A polgármester drasztikusabb lépésektől sem riadna vissza. „Ha kizárólag tőlem függne, bezárnám a klubot egy-két évre, amíg véget nem ér a válság” – jelentette ki Ilie Bolojan.
Eduard Florea, a polgármesteri hivatal pénzügyi igazgatója a mai nap folyamán fogja előterjeszteni a lehetséges forgatókönyveket és azok anyagi vonzatát a polgármesternek. Ezek nagyon széles skálán mozognak, a csapatnak a másodosztályba való nevezésétől kezdve egész a klub megszüntetéséig. „A városi önkormányzat kimerítette a klub idei finanszírozására szánt költségvetési keretet” – hangsúlyozta Eduard Florea. Elmondása szerint a város 1,8 millió lejt utalt át idén a Bihar FC-nek, míg a megyei önkormányzat, bár ugyanennyit vállalt, csak 1 milliót fizetett ki.
„Sehol sem írja, hogy 1,8 millió lejt kell, hogy kifizessünk, sem azt, hogy bármi áron támogatnunk kell a Bihar FC-t. Annyit adtunk, amennyit tudtunk. Nem mondom, hogy sok az 1 millió lej, de ennyi pénzből fel tudtunk volna újítani 1 kilométer országutat” – szögezte le Dumitru Voloşeniuc, a megyei önkormányzat alelnöke. Véleménye szerint természetes, hogy a megyei önkormányzat hozzájárulása kisebb legyen mint, a nagyváradié, figyelembe véve, hogy a részvényeknek csupán 33 százalékával rendelkezik.
A nagyváradi önkormányzat 2003-ban vette meg a Bihar FC-t Vízer Máriusz bihari származású üzletembertől, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség jelenlegi elnökétől, 800 ezer dollárért. Azóta az önkormányzat mintegy 15 millió lejt fektetett az egyesületbe, amely egyetlen idény kivételével a B osztályban játszott. Vízer a közelmúltban tárgyalásokat folytatott a városvezetéssel, mivel szeretett volna ismét betársulni a klubba, ám ezek nem vezettek eredményre.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.