Hirdetés

A CNI pénzére várnak

Lassan épül a székelyudvarhelyi sportkomplexum

2006. február 02., 00:002006. február 02., 00:00

Bizonytalan a tervezett székelyudvarhelyi fedett uszoda és sportcsarnok sorsa, miután továbbra is kétséges, hogy a projekt megkapja-e majd a megvalósuláshoz mindenképpen szükséges anyagi támogatást az Országos Befektetési Tanácstól (CNI).
A Bányai János Műszaki Szakközépiskola szomszédságában felépítendő sportcsarnok és fedett uszoda története 2003-ban kezdődött, amikor sikeres pályázás után az iskola mellett is felépült volna a CNI programjában meghirdetett ötven férőhelyes szabványsportterem. Ám mivel az iskolának 2002-ben országos bajnok ifjúsági kézilabdacsapata volt, egy nagyobb, hivatalos mérkőzés lejátszására is alkalmas pályával ellátott csarnokot szerettek volna építtetni. A polgármesteri hivatal ekkor döntötte el, hogy nemcsak csarnokot, de fedett uszodával ellátott sporttelepet hoz létre, ám ettől a projekt összköltsége kétmillió euróra emelkedett. Az udvarhelyszéki honatyák lobbijának köszönhetően ígéret szintjén a CNI is támogatta az új tervet is, azzal a feltétellel, hogy az iskola működtetője, a helyi önkormányzat önerőből kezdje el az építkezést. A tervek szerint a megkezdett beruházást később a CNI fejezte volna be.
Az építkezések azóta csak nagyon kis mértékben haladtak, bár Csoma Zsigmond, a polgármesteri hivatal műszaki és beruházási irodájának vezetője szerint 2005-ig közel ötmilliárd régi lejt fordítottak a város költségvetéséből a Sportközpontnak átkeresztelt beruházásra. „Ez nem feltétlenül az építkezés finanszírozását jelenti, például a tavaly év végén kaptuk meg a tervekre az országos építési felügyelet engedélyét” – tájékoztatott a kevésbé látható eredményekről is az osztályvezető. A 2006-os költségvetésben 2,5 milliárd régi lejt terveztek erre a beruházásra, és remélik, hogy a CNI az idén átveszi a várostól a kivitelezés folytatását. Ezt saját bevallása szerint Szakács Paál István iskolaigazgató is reméli, mivel attól tart, hogy végül a sportcsarnok sem épül meg. „Mivel a tervek alapján egyik a másik nélkül már nem valósítható meg, most se sportcsarnok, se uszoda nincs” – tette hozzá.
A Borbély László középítkezési és területrendezési miniszter alárendeltségébe tartozó CNI vezérigazgatója, Lukács Vilmos szerint a társaság azért nem vette át eddig az építkezést, mert erre nincs szerződési kötelezettsége. A szóbeli megállapodásban ezt nem kötötték határidőhöz, és nem tisztázták a teljesítendő önrész mértékét sem. Ettől függetlenül a székelyudvarhelyi Sportközpont átvétele és befejezése szerepel a CNI tervei között. „Folyamatban lévő, közösségi szempontból kiemelt fontosságú beruházások kivitelezését vállaljuk át, olyanokét, amelyek meghaladják az illető település anyagi lehetőségeit, mint amilyen a székelyudvarhelyi is. Több forrásból jutunk a rendelkezésünkre álló pénzhez, például a Lottótársaság bevételeiből is, és csak ezek beérkezésének függvényében tudunk mi magunk is továbblépni” – mondta el a vezérigazgató, aki megerősítette, hogy várhatóan az idén megtörténik az udvarhelyi beruházás átvétele, ha hamarabb nem, akkor a féléves költségvetés-kiegészítéskor.

Sportcsarnok épül Gyergyóalfaluban
Jánossy Alíz Korszerű sporttelep létrehozásáról döntött a gyergyóalfalusi önkormányzat. A helyi iskola udvarán, a jégpálya és a kézilabdapálya szomszédságában még az idén korszerű, százötven férőhelyes sportcsarnokot építenek. A beruházást az Országos Befektetési Tanács támogatja, az önkormányzat önrészként a létesítmény közművesítését vállalta fel, amire ötszázmillió régi lejt különítettek el. György István, Gyergyóalfalu polgármestere szerint a minisztériumi határozat meghozatalától függően már tavasszal kiírhatják a versenytárgyalást a kivitelezésre.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés