
2009. március 11., 10:512009. március 11., 10:51
„Nehéz megítélni, hogy a mi csoportunkban az első vagy a második hely a jobb, mert másodikként olyan német csapatok is utunkba kerülhettek volna, amelyeknek a játékstílusa fekszik nekünk. Az orosz és horvát ellenféllel szemben ötven százalék esélyünk lenne, a Ciudad Real azonban más kategória, többszörös BL-győztes – nyilatkozta Mocsai Lajos, a veszprémiek vezetőedzője.
– Nem ismerünk olyat, hogy egy párharcot vagy mérkőzést feladnánk, az viszont biztos, hogy Marian Cozma elvesztése után az erőinket feléltük, újra kell építkeznünk, és most ismét nehéz időszak következik. Szombaton jön a Szeged, aztán a Magyar Kupa négyes döntője, újra Bajnokok Ligája, és így megy majd május végéig, június elejéig”. Talant Dusebajev, a Bajnokok Ligájában címvédő spanyol Ciudad Real vezetőedzője százhúsz perc szenvedésre számít a Veszprém elleni két negyeddöntős találkozón.
„Rendkívül nehéz meccsek lesznek. Máshogy nem juthatunk az elődöntőbe, csak úgy, ha megszenvedünk érte. Riválisunk győzött a Montpellier és a León otthonában is, és a védekezése nagyon kemény” – mondta a Marca című lap internetes oldalán a kirgiz származású szakember. Dusebajev kiemelte, hogy Dejan Perics révén világklasszis kapus szerepel a Veszprémben, akit ráadásul nagyban segít, hogy rendkívül magas, két méter feletti játékosok blokkolnak előtte. A tréner szerint a magyar gárda ráadásul extra bizonyítási vággyal küzd minden találkozóján, amióta meggyilkolták román légiósát, Marian Cozmát.
A többi párharcban az orosz Medvegyi Csehov a német Rhein-Neckar Löwennel, a négyszeres BL-döntős horvát HC Zágráb a német THW Kiellel, a szintén német Flensburg-Handewitt pedig a Hamburggal vív rangadót a nyolc között. Az első mérkőzéseket március 25. és 29., a visszavágókat április 1. és 5. között kell megrendezni.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.