Hirdetés

A CIP az első címvédő

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Teremfutball – Külföldi bírókat szeretne a kupadöntőre a Székelyudvarhely SK. Sorozatban második alkalommal nyerte meg a román élvonalbeli pontvadászatot a Dévai CIP teremfutball-csapata, amelyik a finálé mindent eldöntő, harmadik mérkőzésén vasárnap este 4-2-re legyőzte a Székelyudvarhely SK együttesét.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2007. június 12., 00:002007. június 12., 00:00

A telt ház, 1200 néző előtt zajlott dévai összecsapás egyik kulcsmomentuma a 22. percben volt, amikor az 1-1-gyel zárult első játékrészt követően a brazil Davi Costát kiállították, és a büntetőből vezetést szerzett a hazai csapat. Sikerével a CIP az első romániai együttes, aki meg tudta védeni címét az élvonalban.

Paul Grecu klubelnök szerint a csapat folyamatosan jó teljesítményt nyújtott a bajnokságban, bár a végére kijött a fáradtság. „Mivel a játékosaink többsége válogatott is, így a hazai és a nemzetközi porondon több mint 70 mérkőzést játszottak ebben a szezonban, aminek megérződött a hatása” – nyilatkozta lapunknak Grecu. A másik oldalon Molnár Miklós, az SK alelnöke viszont a bíráskodást is okolta a vereségért. „Keserű szájízzel zárjuk a bajnokságot, mert amíg a tavaly a Déva egyértelműen jobb volt nálunk, az idén két egyforma erős együttes csatájában a bírók esélyt sem adtak nekünk – jelentette ki Molnár. – A vasárnapi találkozón végig ellenünk fújtak.” Az alelnök azonban büszke a teljesítményükre. „A csapatátalakítás évében, amikor tulajdonképpen három hónappal ezelőtt véglegesítettük a keretet, nagy eredmény, hogy a bajnoki és a kupadöntőbe is bejutottunk. Jó úton járunk” – tette hozzá Molnár.

A bíráskodás miatt az udvarhelyiek tegnapi beadványukban külföldi bírókat kértek a június 30-i Román Kupa-döntőre, amelyet a két együttes Marosvásárhelyen vív majd. Grecu szerint azonban a romániai bírók is megfelelőek: a klubelnök úgy látja, a döntőben végig jó volt a bíráskodás, és az SK a pályán veszítette el a bajnokságot. „Nagyon jó az Udvarhely, csak még hiányzik az összeszokottság. Jövőre erősebbek lesznek” – jelentette ki Grecu.

A két együttes – egyelőre sportdiplomáciai szinten – már a következő nemzetközi szezonra is készül, a Déva bajnoki címe miatt ugyanis az SK egy CIP-kupasiker esetén is indulhat a Recopa Kupában. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tavaly kísérleti jelleggel indította el a kupagyőztesek megmérettetését, és a Székelyudvarhely csoporttorna rendezésére is pályázik majd. Szintén hazai pályán szeretne csoporttornát rendezni a Dévai CIP is a rangosabb UEFA Futsal Kupában, amelyben a tavaly bejutott a legjobb 16 közé.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés