2009. augusztus 19., 10:362009. augusztus 19., 10:36
Ettől függetlenül a papírforma szerint most is a Loki ellenfele a favorit, ugyanis a Levszki kereken 100 hellyel előzi meg a 217. helyezett debreceni klubot a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) legfrissebb klubvilágranglistáján.
Az is a bolgár csapat mellett szól, hogy a közelmúltban már szerepelt a BL csoportkörében, igaz, 2006-ban pont nélkül zárta a küzdelmeket. A 26-szoros bajnok és a Bolgár Kupát is ugyanannyiszor elhódító Levszki azóta nem tudott ismételni: 2007-ben a Tampere United, 2008-ban pedig a BATE Boriszov búcsúztatta a BL selejtezőiben – a Levszki tavaly nem lett bajnok, csak az aranyérmes CSZKA Szófia kizárása következtében indulhatott a legrangosabb kupasorozatban.
A jelenleg a szerb Ratko Dosztanics által felkészített együttes a Debrecenhez hasonlóan már két körön túljutott: először az andorrai Sant Juliát ütötte ki 9-0-s összesítéssel, majd az azerbajdzsáni FK Baki következett (2-0). A Levszki a mostani bajnoki szezonban kettőből két meccset nyert, hét gólt rúgott és egyet sem kapott.
„Nagyon jó csapat a Levszki – nyilatkozta Herczeg András debreceni vezetőedző, akinek csapatában a Haladás elleni hétvégi 2-1-es siker során bemutatkozott az új szerzemény, Bodnár László is. – A bolgárok labdabiztosak, a rövidpasszos játékot erőltetik. Teljesen más stílusú együttes, mint volt a Kalmar és a Levadia. Az lenne a jó, ha nem hagynánk kibontakozni őket, és a mi akaratunk érvényesülne.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.