Hirdetés

A szerbek hazaküldték Romániát

Leggyengébb világbajnoki szereplését zárta vasárnap Románia férfi vízilabda-válogatottja a barcelonai tornán: négy meccsen elszenvedett négy vereséggel a 13. helyen zárt, jobb gólkülönbséggel előzve meg a másik három pont nélkül kihulló együttest (Kína, Dél-Afrika és Új-Zéland).

Boros Miklós

2013. július 29., 10:242013. július 29., 10:24

2013. július 29., 10:262013. július 29., 10:26

Csupán 1994-ben, a római vb-n végzett azonos pozícióban a román csapat, de akkor csak három mérkőzést játszott.

A szövetség vezetői amúgy már a nyolcaddöntők kialakulása után, még a Szerbia elleni mérkőzés előtt megrendelték a hétfői bukaresti repülőjegyeket. A csapat Busila révén megszerezte ugyan a vezetést az Európa-bajnok ellen, ám utána a szerbek akarata érvényesült, a román támadójáték ugyanis az egész vb-hez hasonlóan (összesen 21 gólt lőtt a válogatott) gyengén működött. Hét romám emberelőnyből csupán egy találat született, egyedül a három gólig jutó Nicolae Diaconu játszott hatékonyan, míg a szerbeknél nyolcan is betaláltak, közülük öten – Csuk, Udovicsics, Nikics, Pijeltlovics és Filipovics – 2-2 alkalommal.

A magyar válogatott bejutott a legjobb nyolc közé, bár az első negyed végén három zsinórban értékesített fórral a kazahok ráijesztettek szurkolóikra. 2-4 után azonban szinte hibátlanul védekezett Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata, volt időszak, amikor zsinórban nyolc gólt lőttek a magyarok. A vége kilenc gólos győzelem lett, mind a 11 magyar mezőnyjátékos lőtt gólt, Madaras Nobert, Bátori Bence, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton és Varga Dániel kettőt is.

\"Azért itt már nagyon nagy a tét és ez látható volt az első negyedben mindenkin. A balkezesnek ez a három gólja eléggé meglepetés volt, bár azért tudtuk, hogy az egyik legjobb lövő. Az első negyed végétől kijött a fizikális különbség a két csapat között. A második negyedben gyakorlatilag végig lefordultuk őket és eldőlt a mérkőzés\" – értékelt a válogatott honlapjának Benedek Tibor (fotó), akinek az első szüentben azért fel kellett emelnie a hangját.

A negyeddöntőben a görög válogatott lesz Magyarország ellenfele, amely a felkészülés során kétszer is legyőzte Vargáékat. \"Mind a kétszer azt nem tudtuk megoldani, hogy az emberelőnyüket nagyon jó arányban fejezik be. Kedden is az egyik legnagyobb feladatunk az lesz, mert abszolút egyenértékű a fórmegjátszásuk a szerbekével. Ez egy nagyon jó csapat. Igazolták már és nem csak azért, mert minket megvertek kétszer, hanem a nyár erről szólt, hogy megverték az olaszokat, montenegróiakat, spanyolokat, gyakorlatilag mindenkit\" – értékelte az ellenfelet a magyar szakvezető.

Férfi vízilabda, nyolcaddöntők: Magyarország–Kazahsztán 16-7, Szerbia–Románia 13-5, Olaszország–Kína 11-3, Görögország–Dél-Afrika 13-5, Montenegró–Kanada 12-4, Horvátország–Új-Zéland 21-4, Spanyolország–Egyesült Államok 10-6, Ausztrália–Németország 8-4. A negyeddöntők műsora: Magyaroszág–Görögország (m1, 16.30), Horvátország–Ausztrália, Montenegró–Szerbia, Spanyolország–Olaszország.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés