
A Steaua és a Bázel labdarúgócsapatának trénere egyetértett abban, hogy a román bajnok egy pontot nyert, a svájci aranyérmes pedig kettőt elvesztett a Bajnokok Ligájában a két csapat keddi, 1-1-gyel végződött bukaresti összecsapásán.
2013. október 23., 14:232013. október 23., 14:23
2013. október 23., 14:272013. október 23., 14:27
Bár Laurenţiu Reghecampf addig pont nélkül álló együttesének is megvoltak a lehetőségei az E csoport harmadik fordulójában, Murat Yakin tanítványai uralták a játékot, több helyzetet dolgoztak ki, fordulás után nem sokkal pedig – a labdát könnyelműen eladó Latovlevici nagy hibája után, négy érintésből – megszerezték a vezetést a chilei válogatott Marcelo Díaz remek távoli csavarásának köszönhetően.
A gól még inkább megfogta a nagy akaraterővel játszó, de rengeteg rossz passzt adó katonacsapatot, amely két csatárt, Kapetanoszt és Tatut becserélve tett fel mindent egy lapra. Ez pedig a hajrában nyerőnek bizonyult: az addig haloványan teljesítő Adrian Popa a 88. percben elviharzott a jobb szélen, beadását pedig Tatu klasszis csatárt idéző mozdulattal szúrta a bal felső sarokba, ötévnyi steauás gólcsendet megtörve a BL csoportkörében.
Ezután már a korábban játékosait és edzőjüket kifütyülő, gyér számú közönség is azt hitte, akár a győzelem is meglehet, a fellelkesült Steauának azonban már nem maradt ideje későn jött lendülete maximális kihasználására.
A Steaua 12 meccsesre növelte hazai nyeretlenségét a BL csoportkörében, és ezzel immár egyedül csúcstartó a sorozatban, az idegenbeli találkozóit is figyelembe véve pedig zsinórban 20. összecsapásán volt képtelen a győzelemre – utoljára 1996-ban, a Dinamo Kijev otthonában diadalmaskodott a BL főtábláján.
„Nyertünk egy pontot, ez most a legfontosabb. Több helyzetet is kidolgoztunk, de Latovlevici óriási hibája miatt hátrányba kerültünk. Ha mindent figyelembe veszünk, elfogadható eredmény született” – nyilatkozta Laurenţiu Reghecampf, kiemelve, hogy csapata végre jól mozgott a pályán és hozzáállása is megfelelő volt.
A szakember a következő, bázeli összecsapásra kitérve jelezte, nagyon nehéz dolguk lesz Svájcban, de bízniuk kell önmagukban – azokban a labdarúgóikban is, akik egyre gyakrabban alulteljesítenek, ugyanis „nem lehet minden meccs után lecserélni őket”.
A katonacsapat számára kulcsfontosságú lesz a november 6-ai bázeli összecsapás, ugyanis egy esetleges győzelemmel lépéselőnybe kerülne a most 4 ponttal rendelkező Bázellel szemben, vereség esetén pedig lemondhat a tavaszi európai kupaszereplésről. Tisztában van ezzel Murat Yakin is. A svájciak trénere úgy érezte, két pontot veszítettek Bukarestben, de kiemelte, a bukarestiek jelentős játékerőt képviselnek, és meglátása a Schalkénak sem lesz könnyű dolga a román fővárosban.
Az első körben a Chelsea otthonában diadalmaskodó bázeliek úgy érzik, a német csapattal versengenek a második helyért, a londoniaknak ugyanis jót tett a rajtkor jött hidegzuhany: bukaresti kiütéses győzelmük (4-0) után kedden Gelsenkirchenben is átgázoltak ellenfelükön (3-0). Szalai Ádám csereként állt be a Kékek második gólja után a Kassai Viktor által vezetett mérkőzésen, de nem tudott segíteni a Schalkén.
A keddi nap rangadói közül az AC Milan–Barcelona találkozó döntetlennel zárult – Robinho korai találatára egy védelmi hiba után Lionel Messi válaszolt –, míg a Borussia Dortmund eltiltott vezetőedzője, Jürgen Klopp irányítása nélkül is elhozta a három pontot az addig hibátlan Arsenal otthonából.
A nap egyik hőse Diego Costa, az Atlético Madrid 25 éves brazil csatára volt. A Primera Divisiónban ebben a szezonban kilenc meccsen tíz gólt szerző futballista az Austrai Bécs elleni idegenbeli meccsen mutatkozott be a Bajnokok Ligájában (eddig az Európa Ligából „átörökölt” eltiltását töltötte), és mindjárt első kapuralövése gól lett, később pedig még egyszer betalált.
Kedden nem Latovlevici volt a legbalszerencsésebb: a nap negatív hőse címét Héctor Herrera, a Porto mexikói középpályása érdemelte ki, aki 20 másodpercen belül két sárga lapot gyűjtött be, és már a 6. percben emberhátrányban hagyta csapatát. A vendég Zenit ezt csak a 86. percben tudta gólra váltani, de megszerezte a három pontot.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, keddi mérkőzések:
E csoport: Steaua–FC Bázel 1-1 (Tatu 88., ill. Díaz 48.), FC Schalke 04–Chelsea 0-3 (Torres 5., 69., Hazard 87.). A csoport állása: 1. Chelsea 6 pont (8-2), 2. Schalke 6 (4-3), 3. Bázel 4, 4. Steaua 1.
F csoport: Arsenal–Borussia Dortmund 1-2 (Giroud 41., ill. Mkhitaryan 16., Lewandowski 82.), Olympique Marseille–Napoli 1-2 (Ayew 86., ill. Callejon 42., Zapata 67.). A csoport állása: 1. Dortmund 6 (6-3), 2. Arsenal 6 (5-3), 3. Napoli 6 (4-4), 4. Marseille 0.
G csoport: FC Porto–Zenit 0-1 (Kerzsakov 86.), Austria Bécs–Atlético Madrid 0-3 (Garcia 8., Costa 20., 54.). A csoport állása: 1. Atlético 9, 2. Zenit 4, 3. Porto 3, 4. Austria 1
H csoport: Celtic Glasgow–Ajax Amszterdam 2-1 (Forrest 43. – 11-esből, Kayal 54., ill. Schone 94.), AC Milan–FC Barcelona 1-1 (Robinho 9., ill. Messi 24.). A csoport állása: 1. Barcelona 7, 2. Milan 5, 3. Celtic 3, 4. Ajax 1.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!