
Képünk illusztráció
Fotó: Székelyföldi Jégkorong Akadémia
A romániai sportminisztérium felfüggesztette a Román Jégkorong Szövetség (FRHG) szeptember 15-én tartott tisztújító küldöttgyűlésén hozott határozatok hatályát. A döntés élénk vitát váltott ki kedden a parlament sportbizottságaiban.
2022. november 08., 19:282022. november 08., 19:28
A küldöttgyűlési határozatok hatályának felfüggesztéséről hétfőn este adott ki közleményt a Novák Eduárd által vezetett minisztérium. A tárca - a honlapján publikált közleményben – arról adott tájékoztatót, hogy a hozzá benyújtott számtalan panasz nyomán ellenőrző bizottságot küldött a hokiszövetséghez. A bizottság a november 1-je és 4-e között végzett ellenőrzés során megállapította, hogy a szeptemberi közgyűlésen megsértették a vonatkozó jogszabályt és a szövetség alapszabályát.
A minisztérium azt kifogásolta, hogy a 2021/22-es idény versenyeiben szereplő 25 egyesület közül 12 nem kapott szavazati jogot a küldöttgyűlésen. A szövetség tartozásra hivatkozva vonta meg a szavazati jogot egyes kluboktól, anélkül hogy pontosan megjelölte volna, a szabályzat mely cikkelye alapján járt el. A tartozást – két kivétellel – az a bírság jelentette, amelyet a szövetség rótt ki a koronavírus-járvány idején megszabott intézkedések kapcsán. Ugyanakkor volt olyan klub is, amelyik szavazhatott, pedig tartozása volt, és olyan klub is, amelyik úgy kapott szavazati jogot, hogy nem vett részt az előző idény semmilyen versenyében.
A választás eredményeinek felfüggesztése miatt a parlament két házának a sportbizottságai előtt kellett magyarázatot adnia kedden Novák Eduárd sportminiszternek.

A székelyföldi és erdélyi klubok képviselőinek és jelöltjeinek kizárásával tartotta tisztújítását csütörtökön a Román Jégkorong Szövetség (FRHG).
„Ezt nem engedhetjük meg. Ettől a sport szenved” – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.
A bizottsági ülésen Dan Tanasa, az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) magyarellenes megnyilvánulásairól ismert képviselője felszólította a minisztert, hogy hagyja békén az FRHG-t. Tanasa szerint csak a bíróság illetékes arra, hogy megállapítsa: szabályosan zajlott-e a tisztújító küldöttgyűlés.
A szeptember 15-i küldöttgyűlését az erdélyi klubok képviselőinek és jelöltjeinek kizárásával tartotta az FRGH. A román első osztályú bajnokságban szereplő nyolc klub közül csupán a két bukaresti és a galaci egyesület képviselői kaptak szavazati jogot a gyűlésen. A bajnokság erejét képviselő négy székelyföldi és egy brassói klub képviselői vélt adósság miatt nem szavazhattak, a székelyföldi jelölteket pedig azért zárták ki a versenyből, mert a szövetség álláspontja szerint a határidő lejárta után nyújtották be jelölti dokumentumaikat.
A határozatok felfüggesztését a székelyföldi klubok peres úton is kezdeményezték. A Marosvásárhelyi Táblabíróság azonban nem tartotta illetékesnek magát az ítélkezésre, és október 21-én a Bukaresti Törvényszékre utalta át az ügyet.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.
szóljon hozzá!