
A sportintézmények közötti „agresszívabb kommunikációra" van szükség Elisabeta Lipă sportminiszter szerint annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a Mirela Lavric atléta és Tófalvi Éva sílövő esetéhez hasonló, pozitív doppingteszteket – hangzott el az Országos Doppingellenes Ügynökség, a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR), a szaktárca és a hazai sportszövetségek képviselőinek közös tanácskozásán, csütörtökön.
2016. április 14., 16:272016. április 14., 16:27
2016. április 14., 16:292016. április 14., 16:29
A két élsportoló márciusi mintája, mint ismeretes, a január óta betiltott és azóta már világszerte több mint 140 sportoló vesztét okozó meldonium használata miatt lett pozitív. Bevallásuk szerint orvosi javallatra, decemberben szedték utoljára a betiltott hatóanyagot tartalmazó gyógyszert. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szaktanulmányt rendelt annak érdekében, hogy kiderüljön, a szer mennyi ideig mutatható ki a szervezetben, és már engedményt is adott a március elseje előtt teszteltek számára.
Alin Petrache COSR-elnök most hangsúlyozta, minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a hazai sportolók bizonyítani tudják majd igazukat az ügyüket vizsgáló testületek előtt. Csalódott viszont amiatt, hogy a hír kirobbanása óta több, az érintetteket elítélő reakcióval kellett szembesülnie. „Ránk jellemző módon gyorsan elfelejtettük, hogy Tófalvi Éva a téli sportok legemblematikusabb romániai sportolója, három téli olimpián volt küldöttségünk zászlóvivője. De mi mint mindig, most is kapkodunk és sárral dobálózunk\" – fogalmazott az ártatlanság vélelmét hangsúlyozó sportvezető.
Az aktív sportolói pályafutástól most visszavonuló, 37 éves Tófalvi lapunknak hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában csalni, így tiszta lelkiismerettel várja ügye végkifejletét.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!