2011. március 29., 09:312011. március 29., 09:31
A háború után uralomra került kommunista rezsim legfőbb ellensége az ezeréves egyház volt, az ateista vezetés egyik legfontosabb céljának a hívő emberek megtörését tekintette. Az egyházi rendek feloszlatásával ezrek váltak földönfutóvá, 1949-ben Mindszenty József esztergomi érseket, Magyarország prímását egy koncepciós per nyomán életfogytiglani börtönre ítélték.
A Városliget szélén, a Dózsa György úton magasodó Regnum Marianum-templom különösen szálka volt a moszkoviták szemében, mivel az imaházat a Tanácsköztársaság bukása után hálaadásul építették. A Kotsis Iván tervei alapján, a jeruzsálemi Szent Sír-bazilika mintájára felépített neoromán stílusú templom a Felvonulási tér szellemétől idegen volt, így Rákosi 1951-ben elrendelte lerombolását. A hívek élőlánccal próbálták védeni a szent helyet, többeket ezért az ÁVH börtönbe is vetett.
A Regnum Marianum helyére egy ormótlan Sztálin-szobor került, amely nem kerülhette el sorsát: a nyolc méter magas bálványt a tömeg 1956. október 23-án döntötte le. Az MTV ma délben kezdődő műsorában történészek, egyházi személyek, egykori szemtanúk emlékeznek az elfeledésre ítélt kor értelmetlen rombolására. „Az ötvenes évek politikáját, így egyházpolitikáját is Moszkvából irányították.
Mivel a Szovjetunióban is templomok százait rombolták le, így Rákosi többek között a városligeti templom eltüntetésével akart jó pontot szerezni Sztálinnál” – idézi fel a korszakot Szabó Ákos történész.
A megsemmisített épület azóta szimbólummá vált, többször vetődött fel az újjáépítés gondolata. A műsorban megszólal Hetzmann Róbert, a Váralja Szövetség elnökségi tagja. A kulturális civil szervezet fontos feladatának tekinti a Regnum Marianum felépítését eredeti formájában. A fiatalokból álló szervezet céljainak eléréséért aláírásgyűjtő akcióba kezdett. A petíciót már több tízezren, köztük neves egyházi személyek, művészek, közéleti szereplők látták el kézjegyükkel.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!