
Legyőzni ugyan nem tudta, de némiképp lefékezte a Iași labdarúgócsapatát a Temesvári Poli, amely a Liga 1 hétvégi 25. fordulójában 1-1-es döntetlent harcolt ki a felsőházi rájátszásra pályázó moldvaiak otthonában.
2016. február 21., 14:272016. február 21., 14:27
Nem véletlen tehát, hogy amíg a Bega-partiak edzője, Florin Marin elégedett volt az eredménnyel, addig a házigazdákat irányító Nicolo Napoli csalódottan nyilatkozott. „A fiúk sokat futottak, mindent elkövettek a sikerért, az utolsó pillanatig harcoltak\" – fogalmazott az olasz szakember, aki a szombati összecsapás után vasárnapra CFR-drukkerré vált, hiszen a még kiadó hatodik helyért az este Kolozsváron pályára lépő (20.30) Marosvásárhelyi ASA-val vannak versenyben.
Tény az is, hogy miközben az erdélyi rivális a hétvégén a listavezető Giurgiui Astrától hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedő Botoșani-t fogadja az alapszakasz utolsó fordulójában, addig a Iași-nak idegenben, a Steauával kell majd megmérkőznie. Az összetettbeli pontegyenlőség az ASA-nak kedvez. „A remény hal meg utoljára\" – tette viszont hozzá Napoli.
Az Astra amúgy emberhátrányban nyert – Setót a 63. percben állították ki – Teixeira 95. percben szerzett góljával. A csapatot edző Marius Șumudică azonban ingerülten hagyta el a pályát, nehezen viselte a házigazdák szurkolóinak ellene irányuló támadásait. A sportfogadások miatt vizsgált szakvezetőt pénzérmékkel dobálták meg, bevallása szerint köpködték és kifütyülték.
„Ha euró lett volna, most gazdag lennék. Nem szeretném megismételni, hogy milyen szavakkal illettek, de már nagyon fáraszt ez a fogadási téma. Nagyon nyomasztó egy idő után. Én nem a sportfogadáshoz, hanem az edzéshez értek. Az csak jelent valamit, ha 18–19 forduló alatt az összetett élén állsz\" – nyilatkozott a 44 éves tréner, akinek szakmai képességeit még a rivális Dinamót – amelyik hétvégén 4-0-ra iskolázta le a vendég Chiajnát – irányító Mircea Rednic is dicsérte vasárnap.
Amíg a Iași és az ASA fej fej mellett harcol a felsőházi rájátszásba jutásért, addig a hatodik hely megszerzésére még a Craiovának is van matematikai esélye. Hétfőn 18 órakor annál a Târgu Jiu-i Panduriinál vendégeskednek, amelynek klubvezetője, Narcis Răducan a Digi Sport egyik hétvégi műsorában beszélt a pénzügyi problémákról. Az Olténiai Energetikai Komplexum ugyanis december óta nem utalta az egyesületnek a havi támogatást, így már kéthavi fizetéssel tartoznak a játékosoknak.
„Kétmillió eurót, az éves költségvetésünk 40 százalékát kapjuk a társaságtól. Ezen összeg nélkül nagy bajban leszünk a rájátszásban\" – magyarázta. A csapatot edző Eduard Iordănescu szerint nehéz úgy dolgozni, hogy hiába mutatsz fel kiváló eredményeket, akár még hónapokig sem kapsz pénzt; de reméli, hogy az illetékesek megoldják a problémát. A Liga 1 24. fordulójának utolsó meccse hétfőn a Voluntari–Steaua találkozó lesz (20.30).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!