
Fotó: Barabás Ákos
Beigazolódtak Vlad Caba vezetőedző aggodalmai, mert alapszakaszgyőztes férfi kézilabdacsapata váratlanul kiesett az élvonalbeli bajnokság negyeddöntőjében.
2015. május 07., 17:342015. május 07., 17:34
Az a Tordai Potaissa búcsúztatta szerda este, amelyik tavaly bronzérmes lett, ám idén csak a nyolcadik helyről jutott rájátszásba. A hargitaiak szakvezetője viszont már korábban figyelmeztetett, hogy ellenfelük kerete a valóságban sokkal erősebb, mint amilyennek látszik – a két gárda között 21 pont volt a különbség az oda-visszavágót követően –, az idei versenykiírás pedig épp a gyengébb helyezettnek kedvez.
Az egyik fél második győzelméig tartó negyeddöntő első meccsét ugyanis hazai pályán játszhatta a Potaissa, amely az ott kiharcolt 26-23 arányú sikerén felbuzdulva idegenben is behúzta a sikert: büntetőkkel ugyan, de 33-31-es végeredménnyel nyertek. Az SZKC tehát hiába menetelt eddig bravúrosan, négy év után most először nem kerül be a legjobb négy közé.
Ez azt is jelenti, hogy jövőre nem indulhat az európai klubsorozatokban, úgy, hogy két hét múlva döntőt játszik a Challenge Kupában. Első meccsét Portugáliában vívja a Braga ABC ellen, hogy utána május 24-én hazai közönség előtt rendezze a visszavágót.
Amúgy az országos bajnoki negyeddöntő első meccsein nem csak az SZKC, hanem a Nagybányai Minaur, a címvédő Konstancai HCM és a Dinamo is a versenykiírás áldozatául esett, mert hiába zárták előkelő helyen az alapszakaszt, mégis hátrányban fogadták szerdán ellenfelüket. Csakhogy utóbbi három együttesnek sikerült hazai pályán kiegyenlítenie az összetett állást, így a Minaur–Bákó, Dinamo–Călărași, HCM–CSM párharcok továbbjutóiról csak a csütörtök esti harmadik összecsapások döntenek.
A női élvonalban szerda este a Ploiești-et búcsúztatva (a prahovai alakulat az első meccsen 31-20-ra, a másodikon 40-24-re kapott ki) lett elődöntős a címvédő Nagybányai HCM, de ugyanekkor csatlakozott a HCM Roman (a Craiovát ütötték ki 27-21 és 22-20-szal) is a már korábban továbbjutott Bukaresti CSM-hez. A Brassó–Zilah párharc továbbjutójáról a csütörtök esti harmadik meccs dönt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!