2013. április 14., 13:512013. április 14., 13:51
A Larvik nagyon hatékonyan védekezett a visszavágón, már az első félidő közepén ledolgozta hátrányát, sőt komoly előnyt harcolt ki (12-6).
A szünetig némileg visszazárkózott a szlovén együttes, de a folytatás ismét a vendégek elképzelése szerint alakult. A hazaiak egyre jobban elbizonytalanodtak, a Larvik pedig bő tíz perccel a vége előtt már nyolc góllal vezetett (22-14). A norvégok lendülete végig kitartott a tartását vesztett ljubljanaiakkal szemben – ezen a mérkőzésen nem történt olyan fordulat, mint csütörtökön a veszprémin, amelyen a vendéglátó csapat, a Győr fel tudott zárkózni (az 51. percben még 24-18-ra vezetett az Oltchim), és ezzel, bár veretlenségét elvesztette, kiharcolta a továbbjutást.
A Győr és a Larvik már szembekerült egymással ebben az idényben: a középdöntőben a magyar csapat februárban kitűnő hajrával nyert 24-18-ra Larvikban, márciusban pedig 30-24-re nyert a hazai pályán játszó Győr, amely az Oltchim veszprémi győzelme előtt rekordot állított be azzal, hogy mind a 13 addigi BL-meccsét megnyerte.
A spanyol Ambros Martín által felkészített győri csapat története nyolcadik európai kupadöntőjére készül – ezek közül egyet sem nyert meg, a BL-ben négy év alatt (2009 és 2012 után) harmadszor próbálkozhat.
A Larvik másodszor harcol a legrangosabb klubtrófeáért: 2011-ben a norvégok – soraikban a most a Győrt erősítő Heidi Lökével – azt a spanyol Itzako Navarrát verték a döntőben, amelyet akkor éppen Ambros Martín készített fel. Az idei finálé két meccsét májusban rendezik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.