Hirdetés

A Konstancán is átgázolt a Veszprém

Ezúttal sem okozott gondot az MKB Veszprémnek a Konstancai HCM legyőzése a férfi kézilabda-Bajnokok Ligájában: a magyar bajnok szombaton hazai pályán 31-21-re verte a román aranyérmest a csoportkör nyolcadik fordulójában, így a veszprémiek továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezetik a B jelű hatost, a konstancaiak pedig 4 ponttal ötödikek.

2013. február 11., 07:062013. február 11., 07:06

 A találkozó előtti órák az emlékezésről szóltak: a veszprémi aréna előtti szobornál a szurkolók gyertyákat gyújtottak a magyar klubcsapat és a román válogatott négy éve meggyilkolt játékosa, Marian Cozma emlékére. Bár az esélyek egyértelműen az idegenben 10 góllal diadalmaskodó MKB mellett szóltak, a HCM nem kezdte megilletődötten az összecsapást – a hazaiak csak a 7. percben lőtték első góljukat, addigra a Konstanca kétszer is eredményes volt. Szép lassan aztán bemelegedett az MKB, és a 12. percben átvette a vezetést (5-4), majd 7-4-nél már a vendégeknek kellett időt kérniük. A románok hétperces szünet után találtak be ismét, ez idő alatt ötször is a hálójukba került a labda.

A 20. percben 11-5-re vezettek a hazaiak, majd kapusuk, Alilovics büntetőt fogott. Ettől mintha megnyugodott volna a Veszprém, fellazult a védelme, amit 4-1-es szériával használtak ki a vendégek. Erre Carlos Ortega, a Veszprém spanyol trénere is időt kért, és a szünetig már nem változott a különbség (14-11). Nem úgy a fordulást követően: a Veszprém 4-0-s rohammal nyitott, és így időkérésre kényszerítette az öltözőben feledkezett riválist. Ez sem segített azonban a Konstancán, gyorsan „közte tíz” lett (22-12). A hátralévő időben – amikor a házigazdáknál már mindenki lehetőséget kapott – sok volt a veszprémi hiba, ami részben annak volt köszönhető, hogy eldőlt az összecsapás.

A Veszprém vasárnap a címvédő THW Kiel otthonában lép pályára, majd február 23-án fogadja a tavalyi fináléban alulmaradt spanyol Atlético Madridot. A két találkozón elegendő egy pontot begyűjteni, hogy csoportelső legyen a gárda, amely ebben az esetben a nyolcad-, valamint továbbjutás esetén a negyeddöntőben is hazai pályán játszhatja a visszavágót. A négy csoportból a négy-négy legjobb csapat jut a nyolcaddöntőbe.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés