Hirdetés

A jó hazai kezdésben bízik a HSC

Az újoncként egyből a legjobbak közé került Érsekújvár együttese ellen próbálja kiharcolni a Mol Liga fináléjába jutást a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapata, amely szombaton és vasárnap hazai pályán kezdi meg a szlovákiai klub elleni elődöntős küzdelmeket.

Páva Adorján

2013. március 01., 06:172013. március 01., 06:17

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban a székelyföldi alakulat rendelkezik pályaelőnnyel, ugyanis a 48 meccses alapszakaszt harmadikként zárta, egy ponttal megelőzve a Nyitra-parti együttest. A párosítás egyébként az alapszakaszgyőztes Dunaújvári Dab.Doclernek köszönhetően alakult ki, ugyanis a közös, immár magyar–román–szlovák jégkorongbajnokság idei kiírásában az első helyezett szabadon választhatott ellenfelet a rájátszásba jutott másik három csapat közül. Stephen Lundh, az alapszakaszt fölényesen megnyerő újvárosiak svéd vezetőedzője pedig – leginkább a rövidebb kiszállás miatt – a második helyezett Miskolci Jegesmedvék mellett döntött, ezzel pedig a magyar bajnoki finálét is letudják a felek.

A statisztika a HSC ellen, a hazai pálya mellette szól

A másik párharcban „csupán” a Mol Liga döntőjébe jutás a tét. A 2011-ben aranyérmes HSC tavaly alapszakaszgyőztesként került az elődöntőbe, ám hiába nyerte meg első két meccsét a Miskolc ellen, a Jegesmedvék kiegyenlítettek, a sorsdöntő csíki találkozón pedig – egy hosszabbításban lőtt góllal – nagy meglepetésre búcsúztatták az aranyesélyest. A csíkiak ebben az idényben rendkívül hullámzóan teljesítettek, és csak az utolsó játéknapon dőlt el, hogy az edzőváltáson is átesett székelyföldiek jól jönnek ki a play-offba jutásért vívott, rendkívül kiélezett hármas versenyből, amelynek a végül ötödikként zárt Brassó lett a vesztese.

Az elődöntőt bizakodva várják Gál Sándor tanítványai, annak ellenére, hogy az alapszakasz során kiegyensúlyozott formát mutató felvidéki gárda elleni mérlegük nem nekik kedvez: az idénybeli nyolc meccs során Csíkszeredában a felek osztoztak a pontokon, míg Érsekújváron a hazaiak három, a csíkiak pedig egy győzelmet arattak. Az sem a HSC esélyeit növeli, hogy az Érsekújvár erősítést kaphat a szlovák Extraligában második helyezett Nyitrai HK-tól, amelynek az egyezség szerint hat játékosa a Mol Ligában is pályára léphet – kérdés, hányat engednek el a hétvégére Csíkszeredába.
Nem véletlen, hogy Gál Sándor, a HSC vezetőedzője nagyon nehéz mérkőzésekre számít, ugyanakkor örül a hazai pálya adta előnynek.

„A két elődöntőben nincs egy nagy esélyes sem, bármelyik csapat továbbjuthat, így van ez a mi párharcunkban is. Megpróbáljuk kihasználni a hazai pálya előnyét, illetve szeretnénk kiszolgálni a nagyszerű közönségünket, amely az elmúlt mérkőzéseken példamutatóan a csapat mellé állt. Az Érsekújvár egy nagyon jó együttes. Van egy jó kapusuk, nagyon jó korcsolyázó, technikás játékosok alkotják a keretüket, akik a szlovák hokin nőttek fel, nagyon jó játékerőt képviselnek – mondta a csíkszeredai edző, aki öt fordulóval az alapszakasz vége előtt vette át az irányítást, és éppen az Érsekújvár idegenbeli legyőzésével ünnepelte visszatérését a csíki felnőttcsapat kispadjára. – Nehéz lesz, de az utóbbi mérkőzéseken jól játszottunk, jó formában vagyunk. Szeretnénk kiküszöbölni az ingadozásainkat, értve ez alatt az egy jó meccs, egy rossz, majd két jó meccs, aztán megint rossz sorozatot.”

Nyerni akar az Érsekújvár

Sucharda Ferenc, az Érsekújvári HC elnöke a Jégkorongblognak elmondta, az a tervük, hogy Csíkszeredában legalább egyet nyerjenek meg a két hétvégi mérkőzésből. „Ez sohasem könnyű feladat, de a play-off mindig más, mint a bajnokság. Úgy kell játszanunk, hogy nincs tovább. Sok fiatal játékosunk van, akik eddig legfeljebb a juniorbajnokságban játszottak rájátszásban, ez nem jelent előnyt, de van jó néhány rutinos hokisunk is, az ő feladatuk lesz segíteni a többieket” – jelentette a felvidéki klub vezetője. A párharc szerdán folytatódik Érsekújváron, szükség esetén pedig csütörtökön ugyanott, jövő vasárnap pedig Csíkszeredában játszik a két csapat.

Drukkert várnak a HSC kispadjára
A szombati és vasárnapi Csíkszeredai HSC–Érsekújvári HC mérkőzésen is lesz „23. játékos”, mindkét nap egy-egy szurkoló a HSC kispadjáról szurkolhatja végig az összecsapást. Licitálni a mérkőzések napjáig lehet, délelőtt 10 óráig. A legnagyobb összeget felajánló személy teljes hokifelszerelésben izgulhatja végig a hazai kispadon a találkozókat. A kiinduló összeg 75 lej, licitálni pedig a 0748-852085-ös SMS-számon lehet.  A szöveges üzenetben az öszszeget és a nevet várják, utóbbit ékezetek nélkül (pl.: 100 lej, Imre Geza).



Mol Liga, elődöntő, a hétvégi műsor, szombat: Csíkszeredai HSC–Érsekújvári HC (19 órától), Dunaújvárosi Dab.Docler–Miskolci Jegesmedvék (Digi Sport Hu, 19.00). Vasárnap: Csíkszereda–Érsekújvár (Digi Sport 3, 17.30), Dunaújváros–Miskolc.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés