Talpra állt a Csíkszeredai HSC férfi jégkorongcsapata a Ferencvárostól a hosszabbításban elszenvedett 2-1-es vereség után, és szombaton már a vendég Újpesttel szemben aratott 4-1-es sikerrel feledtette a pénteki botlást.
2015. október 18., 19:452015. október 18., 19:45
A Mol Liga sereghajtó pozíciójából előrelépő hargitai együttes orosz edzője, Artur Oktyabrjov rámutatott arra, hogy az elején lassan, körülményesen játszottak, de a meccs második fele már jól sikerült.
„Sokkal többet és gyorsabban korcsolyáztunk, a srácok pedig elkezdtek hinni magukban, és ennek meg is lett a gyümölcse. Négy sorral kezdtük a meccset, de végül módosítanunk kellett, hiszen akadtak olyanok, akik nem voltak felkészülve erre a kemény összecsapásra” – magyarázta a szakember, akinek az érkezése óta szinte megtáltosodott a csapat.
Nem úgy a Brassói Corona, amely újabb két hazai pályás kudarcot jegyzett a hétvégén: előbb az Újpesttől 5-2-re, majd a Ferencvárostól 6-3-ra kapott ki, és így visszacsúszott az összetett utolsó helyére. A barcaságiak a hazai élvonalbeli bajnokságban sem jártak sikerrel, hiszen a Csíkkarcfalvára utazó keretük kétszer is kikapott a Steauától – 9-3-ra és 15-2-re. A Galac–Sportul Studenţesc találkozók a várakozásoknak megfelelően sima, 13-1-es és 16-4-es végeredménnyel zárultak.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!