
Hosnyánszky Norbert (labdával) bemutatta specialitását, és svédcsavarból szépségdíjas gólt szerzett
Fotó: MTI
A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-5-re legyőzte a görög csapatot a Margitszigeten zajló világbajnokság elődöntőjében, így szombaton az aranyéremért játszik. A magyar csapat legjobbja Hosnyánszky Norbert és Vámos Márton volt, ők egyaránt két gólig jutottak, a kapuban pedig Nagy Viktor remekelt. Az ellenfél a második félidőben csak egy gólt tudott dobni. A másik elődöntőn eldőlt: a szerbverő horvátok lesznek a Märcz-legénység ellenfelei.
2017. július 27., 22:482017. július 27., 22:48
2017. július 28., 00:362017. július 28., 00:36
Nehéz ellenfélnek ígérkezett a görög csapat, még akkor is, ha jó ideje nem maradt alul csütörtöki riválisával szemben a magyar együttes. Az MTI beszámolója szerint legutóbbi hat egymás elleni mérkőzésen egyszer sem kapott ki a piros-fehér-zöld színeket képviselő gárda, igaz, nem is nyerte meg mindegyiket, három győzelem mellett három döntetlen született.
Így „ikszeltek” a felek az eddigi utolsó meccsükön pár hete Pireuszban a Szamarcidisz Kupán, továbbá a tavalyi riói olimpián sem bírtak egymással, az ottani csoportmérkőzés 8-8-cal zárult, az ötödik helyért rendezett találkozó viszont 12-10-es magyar sikerrel ért véget. Ugyancsak nyert a folytatásban aranyéremig menetelő magyar válogatott a 2013-as világbajnoki vizes randevún, ahol a negyeddöntőben 9-3-ra győzött.
s az arénát megtöltő nézősereg, a mintegy hétezer ember azt láthatta az első negyed elején, hogy a görögök kettese, Konsztantinosz Geniudiasz hatalmas lövést zúdított Nagy Viktor kapujának jobb felső sarkába. Erdélyi Balázs azonban emberelőnyből rögtön válaszolt, Hosnyánszky Norbert parádés csavargóljával pedig „hazakerült” a vezetés (2-1). Nagy nagyot védett, majd növelhette volna előnyét a magyar együttes, de kimaradtak a lehetőségek.
Nagy Viktor
Fotó: MTI
A második negyedben fórból egyenlítettek a görögök, de ezúttal sem késett a gyors válasz: Vámos Márton balkezes bombája utat talált a rivális kapujába. Az emberelőny kínálta eséllyel újfent élt az ellenfél, ráadásul kétszer is, a triplázó Geniduniasz jóvoltából (3-4).
A nagyszünet előtt Gór-Nagy Miklós révén sikerült az egyenlítés, a görögökéhez hasonlóan szerencsés találattal, a kapusról a hálóba pattanó labdával, mi több:
öt másodperccel a játékrész vége előtt, amikor is az addig az emberfórok kiharcolásában jeleskedő Hárai Balázs centerből csavart tökéletesen (5-4).
A harmadik negyed elejének néhány hiábavaló oda-vissza úszkálása után Vámos másodjára is igazolta, hogy félelmetesen működik a balkeze, emberelőnyből lőtt védhetetlenül a kapuba (6-4). Nagy Viktor folytatta remeklését, néhányszor a kapufa is vele volt, ekkortájt azonban a magyar támadások is hatástalanok maradtak.
Fotó: MTI
A befejező nyolc perc első találatát Hosnyánszky jegyezte: az olimpiai és világbajnok pólós távolról hatalmas lövéssel vette be a kaput (7-4). A görögök emberelőnyben is hiába próbálkoztak,
A legvégén a hat az öt elleni játékban egy gólt valahogy összehozott ugyan a rivális, de ez érdemben már mit sem ért, nyert 7-5-re, ezzel pedig világbajnoki döntőbe jutott a magyar férfiválogatott.

Märcz Tamás szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott végig higgadtan és magabiztosan játszva győzte le a görög csapatot 7-5-re csütörtökön a hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjében, a fináléban pedig ahogyan eddig is, csak magukkal foglalkoznak.
Märcz Tamás szövetségi kapitány együttese szombaton száll vízbe legközelebb: a másik elődöntőben némi meglepetésre eldőlt, hogy a szerb együttes nem védi meg címét, mivel rendkívül kiélezett összecsapáson – egyik fél sem vezetett egy gólnál többel – 12-11-re kikapott a horvát gárdától. Szombaton tehát romániai idő szerint 21.30-tól magyar–horvát finálét rendeznek a vizes vb-n. Arról pénteken döntenek, hogy az aranymeccset a margitszigeti Hajós Alfréd-uszodában vagy a Duna Arénában rendezik.
Eredmények, férfi vízilabda, elődöntő:
Magyarország-Görögország 7-5 (2-1, 3-3, 1-0, 1-1). Góldobók: Vámos, Hosnyánszky 2-2, Erdélyi, Gór-Nagy, Hárai 1-1, illetve Geniduinasz 3, Funtulisz 2.
Horvátország-Szerbia 12-11 (1-1, 4-4, 4-4, 3-2)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!