
A Kontinentális Kupa selejtezője és a Mol Liga összecsapásai után inkább edzésnek, mint bajnoki mérkőzésnek tűnt a Brassói Corona Galac elleni élvonalbeli találkozója.
2014. október 23., 16:102014. október 23., 16:10
A hazai pályán korcsolyázó, címvédő „Farkasok” tömérdek helyzetet dolgoztak ki, amelyből összesen hatot értékesítettek, miközben ellenfelük, bár megpróbálta felvenni a ritmust, csak két találatot jegyzett az utolsó harmadban.
„Figyelembe kell venni, hogy az elmúlt 15 nap során összesen 8 meccset játszottunk, de örülök, hogy most a továbbra is sérült Zsók Leventén kívül minden játékosomat használhattam. A fiúk jobban ismerik a Galacot, mint engem. Az első harmadban az volt az érzésem, mintha saját magunk ellenfelei lettünk volna, de aztán a folytatásban már sok helyzetet kidolgoztunk. Örülök, hogy megszereztük a három pontot” – értékelte a látottakat Jerry Andersson, a Corona edzője.
A galaciak szakvezetője, Marius Trandafir elismerte, a brassóiak magasabb szintet képviselnek, ugyanakkor azzal elégedettnek mutatkozott, ahogyan tanítványai felvették jóval tapasztaltabb ellenfelük ritmusát a második és a harmadik negyedben.
A hazai pontvadászatban a Cenk alattiak legközelebb október 31-én a gyergyóiakat fogadják, előtte azonban most hétvégén magyarországi vendégeik lesznek a Mol Ligában: szombaton 18 órától a 6. helyen álló Újpesttel, vasárnap 19.30 órától pedig a 7. Ferencvárossal mérkőznek meg. A Brassó egyelőre az ötödik a tabellán.
Ugyanezzel a két budapesti alakulattal játszik hazai pályán a Csíkszeredai HSC is, amely különösen a Fradinak szeretne visszavágni a Pesterzsébeten bírói tévedések miatt elvesztett és sikertelenül megóvott találkozó után. A zöld-fehérek idegenben még nem szereztek pontot a Mol Ligában, viszont a héten a cseh Bili Tygri Liberecben megedződött, a szlovákiai Zsolna alakulatától az idei szezonban távozó 34 éves Jirí Moraveccel erősített.
„Számunkra létfontosságú mindkét mérkőzés, kötelező a csapat számra a két győzelem. Bízunk abban, hogy a Ferencváros nulla ponttal távozik vasárnap este Erdélyből, és amennyiben mi is nyerünk mindkét nap, megelőzzük őket az összetettben. Kell a két győzelem ahhoz is, hogy elérhető maradjon számunkra a rájátszás” – magyarázta Gál Sándor, az egyelőre még sereghajtó HSC másodedzője.
Christer Dreberg vezetőedző keretéből Molnár Zsombor fog hiányozni hétvégén, de szombaton, a 18 órakor kezdődő Ferencváros elleni találkozón debütálhat az új légiós, David Pojkar. Az Újpesttel vasárnap 18 órától mérkőznek meg.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!