Hirdetés

A Fradi nyolc év szünet után megnyerte a női kézibajnokságot

Nyolc év után újra a Ferencváros nyerte a női kézilabda-bajnokságot, mivel a döntő második mérkőzésén is legyőzte a címvédő Győrt – a 27-25-ös csütörtöki siker aranyat ért.

Hírösszefoglaló

2015. május 15., 11:112015. május 15., 11:11

2015. május 15., 11:162015. május 15., 11:16

A fővárosi csapat a múlt csütörtöki első találkozón 31-31 után hétméteresekkel 37-36-ra verte a címvédő és a legutóbbi hét kiírásban aranyérmes ellenfelét.

A két együttes a mostani idényben előzőleg négyszer találkozott egymással: a bajnokság alapszakaszában a Győr otthon 31-26-ra diadalmaskodott, majd a népligeti meccsen – már tét nélkül – az FTC győzött 24-21-re.

A Magyar Kupa március 29-i, győri fináléjában az ETO 29-23-ra nyert, aztán következett a múlt csütörtöki, népligeti felvonás, ugyancsak hazai sikerrel. 

A döntő második összecsapásán az első tíz percben fej fej mellett haladt a két csapat – számolt be az MTI. A vendégek nem roppantak össze az Audi Aréna hangulatától, sőt pillanatok alatt 4-5-ről 5-10 lett az állás. Próbált kapaszkodni az ETO, feljebb is zárkózott, ám a szünetig megmaradt a ferencvárosi előny, ráadásul Szen időntúli hetesét Tomasevic kivédte. 

A folytatásban is hősiesen őrizte előnyét az egyre lelkesebben játszó vendégcsapat, amely a 42. percben 21-17-re vezetett. Időt kért a hazaiak vezetőedzője, majd a Győr megkezdte a felzárkózást. Feljött 21-22-re, aztán emberhátrányba került, a következő idénytől Győrben játszó Tomori góljával pedig 22-24 lett az állás.

Volt még egy győri időkérés, majd lehívták a kapust, aztán Bódi volt eredményes. A túloldalon Pena talált be, de Hornyák sem hibázott. Bódi még szépített, ám Kovacsicz megadta a kegyelemdöfést a Bajnokok Ligájában címvédőként már a negyeddöntőben elbúcsúzó győrieknek.

 

Az FTC 1966, 1968, 1969, 1971, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002 és 2007 után lett ismét bajnok. Tizenkét elsőségével már egyedül második az örökrangsorban a 15-ször győztes Vasas mögött. Eddig a Győrrel holtversenyben állt 11 aranyéremmel a második helyen.

A Ferencváros a csütörtöki mérkőzést megelőzően legutóbb 1996. november 13-án, azaz 18 és fél éve tudott nyerni Győrben, míg az ETO legutóbb 2004. szeptember 26-án kapott ki hazai környezetben, 2004. október 3-a óta valamennyi hazai bajnoki összecsapását megnyerte egészen mostanáig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés