A fociban nincs lehetetlen – Beszélgetés Kubatov Gáborral

– A bajnoki eredmények alapján a Ferencvárosi Torna Club, vagyis a Fradi szárnyal. Az elmúlt években viszont ez nem így volt. Mi történt, beérett a befektetett munka?

– Még senki nem fejtette meg az elmúlt száz évben a labdarúgásban, hogy a siker mihez köthető, nincs rá recept. Mindenki külön utat jár be. Ötödik éve vagyok a Ferencváros első szolgája, öt éve rakjuk a téglát téglára, a követ kőre. Sok stáción vagyunk túl, és valóban nagyon sok nehézséget éltünk át ebben az öt esztendőben, de még mindig nem értük el a célunkat. Azt, hogy évről évre nemzetközi kupaszereplők legyünk. A futballban viszont nincs lehetetlen.

– Emlékezetes, hogy a Fradi ultráival, a keménykedő szurkolókkal is ujjat húzva bevezették a beléptetőrendszert. Megérte?

– Legtöbb ötszázzal van kevesebb nézőnk, de még így is toronymagasan a Fradi meccseire jár a legtöbb néző. Tavaly 8500 volt az átlagnézőszámunk. Szerintem idén is meglesz ez a szám. Elvesztettünk háromezer ultrát, de megnyertünk 2500–3000 családos szurkolót, a szülők gyerekeikkel járnak ki a meccsekre. Nekik olyan hangulatot kellett teremteni a stadionban, ahol nincsenek káromkodások, nincs csúnya beszéd, nincs erőszak. Olyan környezet, ahol nincsenek olyan helyzetek, hogy a meccsen közbe kell lépjenek a biztonsági emberek. A mostani állapot közelebb van Európához.

– Egyébként mivel magyarázható, hogy még mindig kevesen járnak Magyarországon focimeccsekre?

– Mért adatra támaszkodva mondom a következőt: a rossz minőségű futball mindössze hétszázaléknyi embert tart távol a meccsektől, a magyar foci pedig egyre jobb, egyre jobb meccseket játszanak. A legfontosabb a stadionok biztonsága, sokan az aszszonyok és a gyerekek közül úgy gondolnak egy meccsre, hogy veszélyes kimenni oda. Amikor majd ezen a tévhiten túl leszünk – ez bele fog telni öt, de az is lehet, hogy tíz évbe –, akkor van remény arra, hogy a focistadionok megtelnek nézővel.

– Távolodjunk el egy kissé a Fraditól. Hogy látja a magyarországi fociakadémiák működését, munkáját?

– A Magyar Labdarúgó-szövetség egy nagyon fontos döntést hozott: pénzt ad azoknak a kluboknak, amelyek fiatal magyar focistákat játszatnak. Ennek következtében helyi tehetségek tűntek fel, ahogy nálunk is: Nagy Ádám néhány meccs után a magyar válogatott oszlopos, kihagyhatatlan tagja lett. Már olyan játékosok is kikerülnek a magyar fociakadémiákról, akik esetleg nemzetközileg is komoly játékosok lehetnek.

Lássuk be, hogy utolsó nagy világsztárunk Détári Lajos, és ő nem ma focizott. Azóta megéltünk sztárokat, de világsztárokat nem. Egy labdarúgót felnevelni amúgy nem két-három év, hanem egy évtized. Sok munkát kell beletenni. Lehet, hogy a magyar akadémiák nem adnak világsztárokat, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy jó embereket nevelnek. Az akadémia olyan, mint egy iskola: a gyengébbet megtanítod segíteni. Ha a csapattársadnak nem megy, akkor neked ki kell segítened őt, és ha te vagy bajban, majd ő is kisegít téged.

Akárcsak az életben, megtanulod az akadémián azt, hogy érdemes sokat dolgoznod, alapoznod, futnod, hogy a meccsen majd ne legyél bajban. És azt is megtanulod, hogy tisztelned kell az ellenfeledet. Ha ebben a romlott értékrendű világban a gyerekek az akadémiákon ezekre lehetőséget kapnak, akkor a létesítmények már elérték a céljukat. És abban is biztos vagyok, hogy évente adnak egy-két tehetséges játékost is.

– Ha már a válogatott szóba került, kíváncsi vagyok a véleményére a magyar–norvég labdarúgó-Európa-bajnoki pótselejtezővel kapcsolatban.
– Tovább kell jutni. A norvégokon túl kell hajtani, nem esélytelen a magyar válogatott. Nagyon hiszek a szövetségi kapitányban, és hiszek a fiúkban, hogy meg tudják tenni azt, amit a magyar férfiaknak meg kell tenniük.