
Fotó: Mihály Csaba
Simone Temestini nyerte meg az országos ralibajnokság szezonzáró Hargita Gyöngye Raliját, a hétvégi futamon tízből nyolc gyorsasági szakaszt megnyert.
2015. október 11., 16:072015. október 11., 16:07
A Napoca Rally Academy – amely nagy fölénnyel nyerte a csapatversenyt a BCR Leasing R.T. és a Szebeni Racing Team előtt – pilótája ezúttal is meggyőző teljesítménnyel autózott – bár az utolsó szakaszon csak második lett, a viadalon így is több mint egyperces előnnyel győzött.
„Nagyon tetszettek a szakaszok, nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy egy újabb sikerrel zártuk az évet” – nyilatkozta a rali végén a fiatal „Tempi”, aki az országos bajnoki címet már az utolsó előtti fordulóban bebiztosította. Édesapja, Marco Temesptini az ötödik helyen zárt Manu Mihalache, Florinel Tincescu, Florin Crișan, Juhos Zoltán és Lovász Pál előtt.
A nagy csata viszont a második helyéért zajlott, hiszen a Hargita Gyöngye Ralin dőlt el, hogy az összetettben Simone Tempestini mögött ki végez a második helyen. A hétvégi futamon, az utolsó három szakasz előtt Dan Gîrtofannak 7.2 másodperc hátránya volt Szabó Gergő mögött, végül mindhármon sikerült a magyar pilóta előtt végeznie, sőt a PS10-et meg is nyerte új autójával, a Skoda Fabia R5-tel.
A brassói pilóta így a második helyen zárta a hargitai viadalt, nyolc másodperccel előzve meg Szabót. „Mivel az első kilométereket teljesítettük az új autóval, fő célunk az volt, hogy információt gyűjtsünk róla, megszokjuk azt. És lám, végül sokkal többet el tudtunk érni, így csak örülni tudok ennek a fantasztikus szezonzárásnak” – mondta a gépparkba való visszatértekor az összetettben Marco Temestini mögött ötödik helyen végző Gîrtofan.
Szabó Gergő a harmadik helyen zárta a ralit, de összetettben megőrizte a második helyét. A szezon dobogója Keleti Edwinnel lett teljes: a 3-as géposztály győztese most negyedik lett, a bajnokságot bronzéremmel zárta.
A Hargita Gyöngye Ralin Adrian Răspopa a kétkerék-meghajtású és az 5-ös osztályt is megnyerte, Vlad Cosma első lett a 9-es osztályban és a Suzuki Kupában, míg Norbert Maior a Dacia Kupában lett első.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!