
A Steaua labdarúgócsapata a Dinamo Kijevvel, a Rio Avéval és az Aalborggal került egy csoportba az Európa Liga főtábláján, míg az Astra Giurgiu a Salzburggal, a Celticcel és a Dinamo Zágrábbal csatázik a pénteki monacói sorsolás szerint. A Petrolul Ploiești elbukta az utolsó selejtezőkört, akárcsak a Debreceni VSC.
2014. augusztus 29., 15:292014. augusztus 29., 15:29
2014. augusztus 29., 15:362014. augusztus 29., 15:36
A román aranyérmes Steaua a Bajnokok Ligája play-offjából került át az EL-be a bolgár Ludogorec Razgrad ellen hihetetlen módon elbukott párharc után. Pénteken a második értékcsoportból sorsolták ki, az első kalapból az ukrán Dinamo Kijev, a harmadikból a portugál Rio Ave, a negyedikből a dán Aalborg érkezett.
Az Astra Giurgiu még az EL-rájátszás első mérkőzésén okozott bombameglepetést azzal, hogy idegenben 2-1-re legyőzte az Olympique Lyont. A csütörtökön megrendezett visszavágón a több alapemberét nélkülöző, egykoron sztárcsapatnak számító francia együttes a 23. percben vezetéshez jutott, de többre nem futotta erejéből, így Daniel Isăilă együttese története során először egy európai kupasorozat főtáblájára került.
Itt az első kalapból Gulácsi Péter osztrák együttesét, a Salzburgot kapta, a másodikból a skót Celtic, a harmadikból pedig a horvát Dinamo Zágráb egészítette ki a kvartettet. Az Astra mindhárom ellenfele hazája bajnoka, a BL-selejtezőkből került az EL-be. Utóbbi rivális egy másik román csapatot, a Petrolult búcsúztatta az EL play-offjában: az idegenben elért 3-1-es siker után csütörtökön otthon is nyert 2-1-re a horvát együttes.
Magyarország egyetlen, az utolsó selejtezőkörben még érdekelt együttese, a Debrecen a svájci Young Boys otthonában elszenvedett 3-1-es vereség tudatában várta a csütörtöki visszavágót, és bár jóval több helyzete volt riválisánál, végül 0-0-ával zárt, így kiesett.
A csoport: Villarreal (spanyol), Borussia Mönchengladbach (német), Zürich (svájci), Apollon Limasszol (ciprusi)
B csoport: FC Köbenhavn (dán), FC Bruges (belga), Torino (olasz), HJK Helsinki (finn)
C csoport: Tottenham Hotspur (angol), Besiktas (török), Partizan (szerb), Aszterasz Tripolisz (görög)
D csoport: Red Bull Salzburg (osztrák), Celtic Glasgow (skót), Dinamo Zágráb (horvát), Astra
E csoport: PSV Eindhoven (holland), Panathinaikosz (görög), Estoril (portugál), Dinamo Moszkva (orosz)
F csoport: Internazionale (olasz), Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán), Saint-Etienne (francia), Qarabag (azeri)
G csoport: Sevilla (címvédő, spanyol), Standard Liege (belga), Feyenoord (holland), Rijeka (horvát)
H csoport: Lille (francia), Wolfsburg (német), Everton (angol), Krasznodar (orosz)
I csoport: SSC Napoli (olasz), Sparta Praha (cseh), Young Boys (svájci), Slovan Bratislava (szlovák)
J csoport: Dinamo Kijev (ukrán), Steaua, Rio Ave (portugál), Aalborg (dán)
K csoport: Fiorentina (olasz), PAOK (görög), Guingamp (francia), Dinamo Minszk (fehérorosz)
L csoport: Metaliszt Harkiv (ukrán), Trabzonspor (török), Legia Warszawa (lengyel), Lokeren (belga)
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!