
Csődbe ment a Rapid futballklubja – pecsételte meg az alapfokon eljáró bukaresti törvényszék kedden nyilvánosságra hozott hétfői határozata az 1923-ban alapított együttes évek óta tartó hánykódását.
2016. június 14., 17:052016. június 14., 17:05
A háromszoros román bajnok, tizenháromszoros Román Kupa- és négyszeres Szuperkupa-győztes fővárosi „vasutasok\" csődbiztosa, Aurel Brihac a Krónika megkeresésére ugyan nem tudta megmondani, hogy az élvonalba egy év másodosztályos szereplés után most visszajutott csapattal mi fog történni, a klub viszont délután kiadott egy optimista hangvételű közleményt. Abban leszögezik, hogy élnek a fellebbezés jogával, „minden fegyverükkel\" azon lesznek, hogy leállítsák a felszámoláshoz vezető eljárást.
„Minden okunk megvan arra, hogy elkapkodottnak és elhibázottnak tartsuk ezt az alapfokú határozatot. Jóvá van hagyva egy alapos, 2017 áprilisáig érvényben lévő átszervezési tervünk, amelyet betartottunk. Félelem nélkül kijelenthetjük, hogy az általunk felvállalt adósságtörlesztést naprakészen teljesítettük. Mi több, a Rapid konkrét adatokkal támasztotta alá azt is, hogy az átszervezési terv megkárosítása nélkül biztosítani tudja a 2016–2017-es élvonalbeli szerepléshez szükséges költségvetést. Ennek következtében meggyőződésünk, hogy a fellebbviteli bizottság majd újraértékeli az ügyet és változtat az ideiglenes határozaton\" – olvasható a közleményben.
A korábban fizetésképtelenné vált klub nagyjából 150 ezer euró, valamint további félmillió lejnyi adósság törlesztését vállalta az átszervezésekor, de a DigiSport úgy tudja, hogy mára már 4,5 millió euróra rúg az együttest működtető kereskedelmi társaság hátraléka. A giulești-iek – akik pénzügyi helyzetük miatt már biztosan pontlevonással fogják kezdeni a Liga 1 2016–2017-es szezonját – közleményükben leszögezik, hogy a törvényszéki határozat semmiben sem befolyásolja a tevékenységüket, az viszont tény, hogy abban a bíróság szeptemberig elrendelte a klub vagyonának a felértékelését.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!