Hirdetés

A Corona egy ponttal távozott Miskolcról

A Brassói Corona jégkorongcsapata büntetőkkel kapott ki Miskolcon a Mol Liga alapszakaszának hétfői játéknapján. Az Újpest elleni mérkőzésen Mike Danton megszerezte első gólját a Csíkszeredai HSC színeiben, a listavezető Érsekújvár pedig hazai jégen verte a Ferencvárost.

Hírösszefoglaló

2013. december 10., 16:342013. december 10., 16:34

A hatodik percben Bálint Zsolt maradt egyedül az álmosan kezdő Miskolc kapuja előtt és kihasználva a lehetőséget, vezetést szerzett a Brassónak a két csapat egymás elleni hétfői találkozóján. A második harmadban felpörgött a hazai csapat, és Dubek révén egyenlített. A folytatásban mindkét kapus remekelt, Duscheket a büntetőkben sem mattolták, így a Miskolc 2-1-re nyerte a rangadót.

A Brassói Corona edzője, Greg Lindqvist szerint a vereség jobb helyzetkihasználással elkerülhető lett volna: „Jó mérkőzést vívtunk a Miskolccal. Megvoltak a lehetőségeink, hogy megnyerjük a mérkőzést, ám ezeket kihagytuk. A büntetők mindig kicsit a szerencse kategóriába tartoznak, és ebben most mi maradtunk alul.”

A Csíkszeredai HSC a Mol Liga idei kiírásának leggyengébb csapatához, Újpestre látogatott, ahol az előzetese elvárásoknak megfelelően megszerezte a három pontot. A 6-2-es győzelemből a csíkszeredaiak friss igazolása, Mike Danton egy góllal vette ki a részét.
A találkozót követően Gál Sándor, a HSC trénere a sérülések miatt panaszkodott: „Nehezen indult a mérkőzés, nem volt túl jó a játékunk, részben azért, mert a sérülések miatt át lettek variálva a soraink.”

Amint arról korábban beszámoltunk, a HSC múlt héten két új játékost szerződtetett. „A két új légiósunknak is keressük még a megfelelő helyet. A játék még akadozik, örülök, hogy sikerült győznünk, főleg a vasárnapi dunaújvárosi fiaskó után” – tette hozzá Gál Sándor.

A játéknap utolsó összecsapására Érsekújváron került sor, ahol a hazai csapat kiegyenlített mérkőzésen verte a Ferencváros jégkorongozóit és megerősítette vezető helyét a ligában.

Mol Liga, hétfő esti eredmények:

Miskolci Jegesmedvék–Brassói Corona 2-1 (0-1, 1-0, 0-0,0-0, 1-0) – szétlövéssel. Gólszerzők: Dubek (28.), illetve Bálint (5.).

UTE–Csíkszeredai HSC 2-6 (0-2, 2-3, 0-1). Gólszerzők: Sweeney (22.), Horváth (38.), illetve Bíró T. (9.), Danton (16.), Szőcs (21., 35), Becze (27.), Novak (49.).

Érsekújvár–Ferencváros 4-3 (0-0, 4-1, 0-2). Gólszerzők: Siska (28.), Uram (33.), Hurtaj (37.), Dubec Marek (39.), illetve Sijka (35.), Kiss (54.), Vaszjunyin (59.).

A Mol Liga állása: 1. Érsekújvár 56 pont/28 mérkőzés, 2. Csíkszeredai HSC 52/29, 3. Dab.Docler 49/27, 4. Miskolci Jegesmedvék 49/29, 5. Brassói Corona 49/31, 6. Ferencváros 45/30. 7. UTE 3/28.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés