Hirdetés

A CFR nyomába lépne a Pandurii

Portugál, izraeli és angol licenccel induló walesi csapatok állnak utolsó akadályként a csoportkör előtt az Európa Liga három román résztvevője előtt, a selejtezők utolsó körének csütörtöki első találkozóin.

Boros Miklós

2013. augusztus 21., 16:002013. augusztus 21., 16:00

Az SC Braga 277 nap után tér vissza Kolozsvárra – a tavaly a Bajnokok Ligája csoportkörében a CFR által oda-vissza legyőzött (2-0 és 3-1) portugál együttes most az Európa Liga negyedik selejtezőkörében látogat a Szamos-partjára. És ezt szó szerint kell érteni, hiszen a fellegvári stadion helyett most a Kolozsvár Arénában vendégeskednek, a házigazda pedig a nemzetközi meccseit Erdélybe költöztető Pandurii lesz.

Az olténiai együttes immár második El-selejtezőjét rendezi a sétatéri stadionban, ám a három hete a Hapoel Tel-Aviv elleni egyetlen gólt szerző Dan Nistor már nem lesz ott a pályán. A válogatott középpályás 800 ezer euróért cserébe a francia Evianhoz igazolt, a Pandurii pedig villámgyorsan pótolta őt David Distefanóval. A 26 éves argentin középpályás az előző két idényben is a Liga 1-ben szerepelt, a Brassói FC, majd az Astra színeiben.

Az Astra a Liga 1 listavezetőjeként utazik Haifába, a giurgui együttes eddig mindhárom idegenbeli mérkőzését megnyerte a selejtezősorozatban. Ioan Niculae, a csapat tulajdonosa a csoportkörbe jutásért járó UEFA-pénz egyharmadát, mintegy 400 ezer eurót ígért játékosainak, amennyiben ezt a párharcot is sikerrel vívja meg az együttes.

A Petrolul a Premier Leagueben szereplő walesi klub, a Swansea vendége lesz, Cosmin Contra edző két sérült védőjét, Manassét és Alcénatot is kénytelen nélkülözni a találkozón.

Európa Liga, 4. selejtezőkör, első mérkőzés
Maccabi Haifa–Astra Giurgiu (Digi Sport 1, 19.30)
Pandurii Târgu Jiu–SC Braga (Digi Sport 2, 21.00)
Swansea City–Petrolul Ploieşti (Pro TV, 21.05)

Közel a BL-csoportkörhöz a kazah bajnok

Kétgólos előnyt szerzett a Celtic Glasgow ellen a kazah bajnok Sahtyor Karagandi a Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörének első mérkőzésén. A nap rangadóján döntetlen játszott a PSV és a Milan, Lisszabonban és Plzenben pedig két volt Liga 1-es játékos is gólt szerzett: André Leao, a CFR egykori középpályása, valamint Marian Cisovksy, a Temesvári Poli korábbi védője.

Bajnokok Ligája, 4. selejtezőkör, első mérkőzés

Viktoria Plzen (cseh)–NK Maribor (szlovén) 3-1 (Cisovsky 8., Darida 58., Duris 90., illetve Mejac 66.)
Sahtyor Karagandi (kazah)–Celtic Glasgow (skót) 2-0 (Finoncsenko 12., Hizsnicsenko 77.)
PSV Eindhoven (holland)–AC Milan (olasz) 1-1 (Matavz 60., illetve El Shaarawy 15.)
Olympique Lyon (francia)–Real Sociedad (spanyol) 0-2 (Griezmann 17., Seferovic 50.)
Pacos Ferreira (portugál)–Zenit Szentpétervár (orosz) 1-4 (André Leao 58., illetve Sirokov 27., 60., 90., Degra 85. – öngól)


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés